Az európai választásokig már nem sok idő van hátra, június 9-én átállítják a váltókat. Folytatódik-e Németország átalakítása a woke-ideológia szellemében, avagy megálljt parancsolnak-e ennek a polgárok? Behúzzák-e a féket az országot irányító szektának? Hivatalban marad-e az állítólagosan konzervatív Ursula von der Leyen, avagy a széljárásnak megfelelően átfogalmazza-e zöld–woke üzenetét? Esetleg leváltják a választások után? Kérdések sora ez a kérdésekre. Személy szerint nem bízom benne, ahogyan a pártjában is vajmi kevéssé.
De akkor kire is szavazzunk? Az európai helyzet nem ad okot az optimizmusra. Három háború is lerontja a hangulatot.
Közülük kettő forró: Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója, valamint a Hamász akarata Izrael megsemmisítésére. A harmadik háborút hidegen vívják: ez Németország klímavallásos megalapozottságú átalakítása a lakossággal szemben. Mindkét forró háború az Európai Unión kívül tombol, míg a harmadik, a hideg azon belül.
Mindhárom egyenlő mértékben veszélyeztet bennünket, nem tudok közöttük elsőbbségi sorrendet felállítani. Ha Ukrajna veszít, akkor nyer az orosz–iráni tengely. Ha Izrael veszít, az egész Nyugat veszít. Ha nyernek Németország átalakítói, akkor a nyugati társadalmak elveszítik belső összetartásukat és gazdasági erejüket, továbbá ellenfeleik könnyebb prédáivá válnak Moszkvától Teheránon és Phenjanon át Pekingig.
Az EU így is komoly nyomás alatt áll, és ahelyett, hogy gazdasági erejére és védelmére összpontosítana, energetikailag, gazdaságilag és társadalmilag is a nirvánába zuhan. Ahelyett, hogy megerősítené magát, az EU a világszínpadon komolyan nem vehető szereplőkre darabolja fel társadalmait. Ideillik egy idézet Helmut Schmidt egykori német kancellártól: „A kormányok ostobaságát soha nem szabad alábecsülni.” Schmidt ezt az összes kormányra értette. Személyes ismeretségünk alapján azonban bízvást állíthatom, figyelmeztetésével nem tenne kivételt a mai brüsszeli és berlini átalakítási adminisztrációkkal sem.
Saját tűzfalamat az említett két agresszióval és Németország átalakításával szemben állítom fel. Az európai választásokon induló német pártok közül a következők relevánsak: a CDU/CSU szövetsége, az Alternatíva Németországnak (AfD), a három kormánypárt – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, szabad demokraták (FDP) –, a szélsőbaloldali Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) és a Die Linke, valamint a Szabad Választók. De közülük vajon melyik felel meg a szabadság és a demokrácia alapkritériumainak a felvázolt három háborúval kapcsolatban? A Zöldek, az SPD, az FDP és a Die Linke a szektás értelemben vett átalakítók közé tartoznak. A CDU/CSU kétkulacsos: alapvetően osztja a Zöldek világnézetét, csak a megfogalmazásában különbözik tőlük, nem az elvi egyetértésben. A Zöldek mellett az SPD, az FDP és a CDU/CSU is zöld gatyát hord a pártruha alatt, így aztán ki is zárom, hogy rájuk szavazzak.
A nemrég alapított BSW és az AfD nem visel ugyanilyen alsóneműt, az Ukrajna- és az Izrael-feltétel azonban őket sem emeli a megválaszthatók sorába. A CDU/CSU támogatja viszont Ukrajna és Izrael védelmi küzdelmét. Az SPD nem igazán ismerhető fel e tekintetben, az FDP-vel ugyanez a helyzet. A Zöldek álnokok. Szavakban támogatják Ukrajnát, Izraelt már nem annyira: Izrael ellenségeit, elpusztítóit támogatják.
A Hamász a legnagyobb támogatójára lelt a német Zöldekben. De Ukrajnának sem kellene a német Zöldekre támaszkodnia. Amint ugyanis utóbbiak megvetik a lábukat az országukban, nyomban sorra veszik Ukrajna átalakítását is. E vonatkozásban Ukrajnának inkább Magyarország mellé kellene felsorakoznia a háború után.
A BSW és az AfD ugyanakkor valójában háborúpárti, miközben cinikusan békepártnak nevezik magukat. Nekik nem számít, hogy Vlagyimir Putyin megsértette az 1975-ös helsinki záróokmányt, illetve az 1994-es budapesti memorandumot Ukrajna határainak sérthetetlenségéről és szuverenitásáról.
Az AfD-vel ellentétben Sahra Wagenknecht nemzeti kommunistáit felkarolja a német fősodor; az antikapitalizmus bejön nekik, a kapitalizmus nem. A legtöbb sajtótermék ezzel ugyanezt a hibát követi el, mint amit a Német Császárság 1917-ben. Akkoriban a németek Lenin alaposan félresiklott „nagy októberi forradalmának” támogatásával akarták meggyengíteni Oroszországot, ma pedig a berlini média és politika egy nemzeti kommunista nő segítségével akar meggyengíteni egy ellenlábast, az AfD-t. Ez most más szint ugyan, de ugyanaz a hazárdjáték. A nemzeti kommunista nő megerősítése beláthatatlan következményekkel járhat a német politikára nézve. A zöldkommunisták már amúgy is hatalmon vannak, ebbe pedig kiválóan beleillik a nemzeti kommunista nő. A baloldali túlsúly egyre túlsúlyosabbá és katasztrofálisabbá válik. Céljuk elérése érdekében minden szinten és csatornán kíméletlen harcot folytatnak a jobboldallal szemben.
Maradt akkor választási lehetőségnek a Szabad Választók pártja. De hogyan vélekednek ők Ukrajnáról és Izraelről? Erről keveset hallani, ami lehet jó és rossz is. A vezetőjük nem rossz figura, de nehéz választás: olykor vihar támad a fejében. Részt fogok venni az európai szavazáson, mégis, kire adhatnám a szavazatomat? A fentebb említett kilenc pártból nyolcat már kizártam, szó sem lehet róluk.
Az utolsónak maradt Szabad Választókat meg gyanakvással szemlélem, még nem döntöttem. Tudom, hogy nem vagyok egyedül Németországban ezzel a problémával. Az SPD, az FDP és a CDU/CSU számos korábbi törzsszavazója éppúgy meg van döbbenve és igen dühös. Őket már hiába buzdítják választási részvételre a berlini jelzőlámpa-koalíció bábfigurái.
Én sem állok be a sorba, amíg csak fennállnak vagy éppen az ellenkezőjükre nem fordulnak azok a körülmények, amelyek akadályozzák, hogy az SPD-re, az FDP-re és a CDU/CSU-ra voksoljak.
1990-ben paktumot kötöttem a Német Szövetségi Köztársasággal. A szövetségi köztársaság biztosította számomra a szabadságot, a demokráciát és a piacgazdaságot az Európai Gazdasági Közösségben – az EU még nem létezett –, a biztonságot a NATO-ban, valamint német államrezonként Izrael biztonságát is. Ezekért cserébe én a magam demokratikus, öntudatos együttműködésemet ígértem cserébe. Ezt a paktumot a szövetségi köztársaság rúgta fel, nem én. A szabadságot azóta cenzúratörvényekkel és besúgórendszerrel korlátozták, a piacgazdaságot egyre inkább zöld szocialisták igazgatják, a NATO-befizetésekre évek óta figyelmeztetni kell. Izrael biztonsága, mint a német államrezon része, ma látszólagos. Udvarolnak Izrael ellenségeinek, miközben elfelejtik, hogy a zsidó állam ellenségei a mi életvitelünk esküdt ellenségei is.
Aki pedig elutasítja Németország átalakítását – amivel szemben Wagenknechtnek sincs kifogása, amennyiben az antikapitalizmusba való átalakulásról van szó –, azt jobboldalinak és nácinak tekintik.
Csak átfogalmazták a kommunista mondást: ha nem állsz a szocializmus mellett, akkor a világbéke ellen vagy és üldöztetés a sorsod.
A jobboldallal szembeni harc hátterében valójában az ország átalakításáért folytatott harc húzódik meg.
A szerző a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból
