Alighanem nagyon sok magyar választópolgár osztozott Orbán Viktor nem leplezett csalódottságában, mondhatni, keserűségében, amikor hétfőn, az informális EU-csúcs napján azt posztolta közösségi oldalán:
Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát.
Ugyanis az Európai Néppárt – amelynek az EP-választásokon megerősödve a legnagyobb frakciója van az új uniós testületben –
ahelyett, hogy a választókra hallgatott volna, végleg összeállt a baloldallal és a liberálisokkal: a mai napon alkut kötöttek és leosztották egymás között az EU vezető pozícióit. Fittyet hánynak a valóságra…
Nézzünk hát szembe harag és elfogultság nélkül a valósággal, ami bizony eléggé távol áll a reményeinktől vagy inkább vágyainktól. Mint már jó egy hete én is utaltam rá e hasábokon, a választásokon a jobboldali, nemzeti, szuverenista pártok erősödtek, de nem törtek át.
Az Európai Parlamentet az elmúlt öt évben szövetségesként irányító néppárti–szocialista–liberális–zöld kvartett számottevően gyengült ugyan (a Néppárt kivételével), de a hegemóniája megmarad a következő évekre is, ha újra összefognak.
Az pedig, hogy az egykor jobbközép, konzervatív, kereszténydemokrata Néppárt visszatérne eredeti eszméihez és politikai irányvonalához, belátható időn belül nem valószínű opció, írtam, és az elmúlt hét eseményei sajnos megerősítették pesszimista – pontosabban realista – nézetemet.
Vagyis az történt, illetve történik a következő hetekben, amit a magyar miniszterelnök fenti bejegyzésében megerősített. Ebben az alkuban, pozícióleosztásban azonban valójában nincs semmi újdonság – ilyen a politika. (Mondhatnánk, ilyen piszkos.) Ha az európai választók a jobboldali, nemzeti erőknek adtak volna többséget az EP-ben, akkor most rajtuk múlna a megegyezés azért, hogy fordulat történjen az uniós politikában. A választók azonban sajnos nem így döntöttek két héttel ezelőtt, és
olyan politikusoknak, illetve pártoknak biztosították szavazataikkal az abszolút többséget, akik/amelyek – annak ellenére, hogy az európai emberek többsége bizonyára békepárti, biztonságra, rendre, szabadságra és jólétre vágyik – a háború kiterjesztését, a bizonytalanságot, a rendetlenséget, a szabadság és a jólét felszámolását hozzák el nekik.
Akár azért, mert ostoba utópisták, akár mert korrupt cinikusok (vagy mindkettő!), ennélfogva alkalmatlanok és méltatlanok arra, hogy az európai embereket képviseljék, az uniós politikát irányítsák.
Lehet persze háborogni a választási matematikán, meg azon, hogy most micsoda ócska, kétes hírű percemberkék dáridóznak, grasszálnak, fecsegnek, alkudoznak Brüsszelben és másutt, úgy gondolva, hogy ők a felkent, igazi, alkalmas európai vezetők. Holott
az uniós csúcspozíciókra állítólag esélyes Ursula von der Leyen, António Costa, Kaja Kallas és Roberta Metsola az elmúlt években azt bizonyították, hogy ők felelőtlen, korrupt, háborúpárti, antidemokratikus, vagyis alkalmatlan és illegitim vezetők. Az EP-választásokon alulmaradt, sokszínű jobboldalon pedig egyelőre nem nagyon látszik a világos, határozott akarat a szervezeti vagy legalább az ütőképes akcióegység létrehozására.
Így a csalódottság és az elégedetlenség kétszeresen is érthető.
Mégse adjuk fel a reményt, különösen ne a küzdelmet, mert újabb fontos események, tárgyalások és választások előtt vagyunk, és a politika gyakran tartogat meglepetést. Még az is megtörténhet, hogy előbb-utóbb a józan ész és a reálpolitika győz, és fordul a szél Brüsszelben, Párizsban, Berlinben, szerte Európában.
