A soron következő európai parlamenti voksolás kontextusa jól ismert: változnak a nemzetközi erőviszonyok, Európa gazdasági kilátásai romlanak, határterületein fegyveres konfliktus zajlik, ezzel összefüggésben külpolitikai mozgástere is egyre szűkül – mindezzel párhuzamosan feszültebbé válik a közélet, a politikai pártok közti viták pedig a végletekig kiéleződnek. Látható, hogy a választások tétje igen nagy, a boldog békeidők elmúltával a nyugati nemzetek, valamint szupranacionális szervezeteik válságok sorozatával kell hogy szembenézzenek.
A pandémia, az orosz–ukrán konfliktus, majd a háborús infláció és energiaválság, valamint a kormányzatok olykor erősen vitatott válságmenedzsmentjei a társadalmakat is megosztották.
Korábban elképzelhetetlen radikalizmus tapasztalható ma az öreg kontinensen. Lengyelországban a voksolást követően hatalomra kerülő erők rég nem látott erőszakossággal vették be a legfontosabb intézményeket. A közelmúltban Szlovákiában merényletet követtek el a hivatalban lévő miniszterelnök ellen, az indíték a kormány békepárti politikájának elutasítása volt. Németországban már a legerősebb jobboldali ellenzéki párt betiltásáról vitatkoznak a fősodorbeli politikai erők.
Franciaországban egy fegyveres összecsapáshoz is vezethető katonai beavatkozásról folynak a megbeszélések. Ilyen turbulens időkben nem példa nélküli, hogy elsikkad a választópolgárok akarata, a politikai elitek által kreált narratívák olykor hangosabbnak bizonyulnak a valós közvéleménynél.
De mit akar a csendes többség? Ennek tisztázása érdekében érdemes egy pillantást vetni az Eurobarometer két, tavaszi felmérésének egynéhány eredményére. Elsőként a válaszadók problématérképét kell megrajzolni az adatok tükrében. Bár Nyugat-Európában a tematizációs versenyt a baloldal nyerte meg, így a média elsősorban az LMBTQ-csoportok jogairól, az éghajlatváltozásról, valamint a „fasisztoid erők” feltámadásáról értekezik,
az Eurobarometer kérdésére, miszerint mi a két legfontosabb probléma, amellyel az EU jelenleg szembesül, mind a magyar, mind az uniós állampolgárok relatív többsége az Ukrajnában dúló háborút (35 százalék), valamint az illegális migrációt (24 százalék) emelte ki.
Érdekesség, hogy a bronzérmes „nemzetközi helyzet” (a magyarok esetében 22 százalék, az EU-átlag 21 százalék volt) erősen kapcsolódik a háború versus béke kérdésköréhez. Eközben a már klasszikussá vált progresszív témák közül egyedül az éghajlatváltozás került fel a listára, alig 15-16 százalékkal. Ezen adatok fényében két állítás tehető: az első, hogy a választókat és a politikai establishmentet foglalkoztató kérdések élesen elváltak egymástól; a második, hogy az európai parlamenti választások során az egyes politikai erők háborúval kapcsolatban tanúsított magatartása meghatározó tényező lehet a saját potenciális szavazótáboruk mozgósításakor.
