Az előző részben felvázoltam, hogy geostratégiai szempontból miért ennyire fontos terület Ukrajna, vele együtt egész Kelet-Európa, és különösen a tőle keletebbre húzódó térség. És eljutottunk Európa kettéosztásáig, a NATO létrehozásáig. A cél, ahogy a szervezet első főtitkára, Lord Ismay fogalmazott:
Benn tartani az amerikaiakat, kívül tartani az oroszokat, és lenn tartani a németeket.
Ugye, értjük? Magyarul: megakadályozni, hogy létrejöjjön egy orosz–német szövetség az eurázsiai kontinensen.
A NATO valóban megvédte Nyugat-Európát a szovjet fenyegetéstől (bárcsak minket is segített volna, mondjuk, 1956-ban!). De a Nyugat, élen az Egyesült Államokkal, nem emberbaráti érzésekből cselekedett, hanem saját, egyébként persze érthető, jól felfogott érdekéből. A Marshall-tervvel újjáépítették, egyben gazdasági és katonai szempontból is függő helyzetbe hozták Nyugat-Európát. Az amerikai hegemóniát évtizedekre garantálták a „Világsziget” egy részén.
Közben a több évszázados visszavonulásból Kína is visszatért, amely kommunista országként kifejezetten ellenséges viszonyban volt a Szovjetunióval. És az Egyesült Államok gondoskodott róla, hogy ez így is maradjon. 1972 februárjában Nixon elnök Kínába utazott, és találkozott az akkor már betegeskedő Mao Ce-tunggal. 1979-ben Mao utóda, Teng Hsziao-ping ellátogatott az USA-ba, ahol ekkor már Jimmy Carter volt az elnök. A közeledésnek számos gazdasági oka is volt. A Teng-féle nyitás alapozta meg a következő évtizedeket, amikor is az amerikai tőke beáramlott, felépültek a gyárak, az olcsó munkaerőnek köszönhetően egyre több termelői kapacitás települt Kínába, és elkezdődött nemcsak a globalizáció, de Kína lassú menetelése is az újabb világhatalmi státus felé. (Ötszáz évvel korábban Kína volt a világ legfejlettebb országa, de a Ming-dinasztia által indított és egészen Mao uralkodásának végéig folytatott bezárkózó politika miatt az ipari forradalmon átesett Európa közben elrobogott mellette.)
De nem csak gazdasági okai voltak az amerikai politikai nyitásnak Kína felé. A Szovjetunióval szemben a világ legnépesebb, de gazdaságilag akkor még gyenge országa kiváló eszköznek tűnt. Ezzel meg lehetett akadályozni, hogy a Szovjetunió esetleg megszerezze a „Hátországot”, azaz a „Világsziget” legfontosabb részét.
Ráadásul ha Kína amerikai gazdasági függésbe kerül, akkor az sem merülhet fel, hogy ők szereznék meg.