Olvasóinknak nem kell magyarázni, hogy
valójában az Európai Néppárt mai vezetői azok, akik nem tudják, hogy mi mellett vannak, csak azt, hogy mi ellen. Hiszen ők a normalitás, a béke, a keresztény hagyomány és az európai értékek legfőbb elárulói és ellenségei, miközben a Patrióták épp mindezek oltalmazói.
A rövid idő alatt Európa harmadik legnagyobb pártcsaládjává erősödő szövetség nagyon is tudja, mit akar. Miként az Orbán Viktor alapítói kézjegyével ellátott bécsi Patrióta kiáltvány is leszögezi, a szövetség célja, hogy megőrizzék Európa keresztény értékeit, szigorúan védjék Európa határait, megállítsák az illegális migrációt és hozzájáruljanak egy erős, versenyképes Európa létrejöttéhez.
Velü(n)k szemben tehát az abnormalitás és a háború nagykoalíciója áll, amelyben a nevüket is szégyellő, áruló kereszténydemokraták mellett a globális tőkét és ideológiai importot feltétel nélkül kiszolgáló, aberrált társadalmi beavatkozásokon mesterkedő úgynevezett liberálisok és az újabban vagy ismét nyíltan Marxra és Leninre kacsintgató, helyenként a szélsőséges antifa és neobolsevik brigádokig érő úgynevezett szociáldemokraták állnak.
Íme, eljött az idő! Immár olyan erősnek érzi magát a brüsszeli elit, hogy az áldemokrata köntörfalazást félretéve, nagykoalíciót alkotva, nyílt sisakkal rontson ránk. Felállt a várvédők sorfala is, s talán az óriási nyomás hatására a sokfelé húzó patrióták megtalálták az összefogás útját. Ráadásul – az epét köpő nyugati sajtó meglátása szerint – Orbán Viktor szervezésében. Így fest a tájkép a nagy csata előtt.
Itt érdemes visszatérni Wilfried Martens könyvéhez. A sokéves, fáradságos küzdelemben, a hatalmas nyomás, a folyamatos zsarolás, a ránk küldött quislingekkel való permanens birkózás során már-már mi magunk is kételkedünk abban, hogy eredendően nekünk van igazunk.
Nem kell új eszmét, új igazságokat alkotni, hiszen az a tuti, amit mindig is vallottunk, s amit örököltünk őseinktől, szellemi elődeinktől. Erre figyelmeztet Martens kordokumentumként is értékelhető könyve, amelyben saját közéleti pályafutása mentén eleveníti fel a kereszténydemokrácia nagy korszakát.
Ő egy 1956-os, a magyar forradalom mellett kiálló brüsszeli diáktüntetésen hallatta először a hangját, de aktivistából hamar a flamand kereszténydemokraták vezetőjévé léphetett elő, majd a fiatalabb nemzedék nevében a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára diadalra vitte a modern, szociálisan érzékeny európai konzervativizmus és az európai közösség eszméjét, amelynek magvait Konrad Adenauer és társai vetették el a második világháborút követően.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!