Aztán jött a fehér szakállas, női ruhába öltöztetett lény, aki leginkább olyasmire emlékeztetett, amit piramisokban szoktak találni a régészek. Nem igazán lehet szavakban visszaadni azt a farlengető mutatványt, amit a pódiumon produkált a nézők előtt, de az embernek egy pillanatra az a benyomása támadt, hogy barátunk, a lény súlyos bélcsavarodással küszködik. Ezt követte a mutatvány, amikor két, rózsaszín pávatollakkal eltakart neccharisnyába csomagolt dór oszlop jelent meg egy aranylépcsőn, amiről a tollak félrehúzása után végül kiderült, hogy Lady Gaga, az LMBTQ-ügyek bajnokaként ismert amerikai énekesnő. Az ő előadásában volt némi szórakoztató potenciál, ahogy ott tűsarkúban a Szajna partjának peremétől centiméterekre ugrált, de sajnos végül be kellett érnünk egy közepes dallal.

Az egész ocsmányság arra emlékeztet, amikor a kilencvenes évek végén a britek arról vitatkoztak, vajon milyen szimbólumot állítsanak fel az évezredforduló tiszteletére, ami összefoglalná a nemzeti értékeiket és egységüket. A pénz nem számít, mondta Tony Blair, momumentális legyen, ami ezer évig tiszteleg a mai generációk előtt. Végül egy óriási műanyagsátor épült egymilliárd fontért, Starbucks kávézóval, amerikai éttermekkel és telefonos boltokkal. Hát ez történt most nagyjából Párizsban is. A legszebbet, legjobbat próbálták a franciák megmutatni magukból, az új Európából. 

Ha az ízléstelenségből és az istengyalázásból olimpiai sportágat csinálnának, a franciák most a dobogó legfelsőbb fokán állnának, tornyosulva a világ nemzetei fölött. Így viszont csak a lemoshatatlan szégyen tapad majd nevükhöz az olimpiai megnyitó cirkusza után.

A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője