Minden európai fővárosba kellene egy hatalmas kereszt

Legyen vagy ne legyen a Gellért-hegyen? Ez a kérdés gerjeszt indulatokat Európa szívében, az elmúlt napokban Magyarországon. Dél-Amerikában, Brazília földjén, Rio de Janeiróban található egy látványosság, amely egyike a legismertebbnek a világon. A Krisztus-szobor, amely a város minden pontjáról látható, és amelyet a Corcovado-hegy tetejére építettek. Ez a monumentális, az ég felé törekvő Jézus-szobor a feszületet formálja, amely magával ragadja a városhoz közeledő hajókon és repülőképeken utazók figyelmét, miközben látványa uralja a tengerparton elterülő hatalmas sétányt is. A keresztet ábrázoló Krisztus-szobor a gazdagok és a szegények lakta negyedekből egyaránt jól látható és világos üzenetet hordoz:

a keresztény hit erejét.

Keresztények milliói zarándokolnak el ide életük során, akárcsak a muszlimok Mekkába. A szobor varázsát semmilyen rosszindulatú érv nem tudja hiteltelenné tenni, miközben lehet, hogy ott, azon a kontinensen senki nem is akarja megkérdőjelezni létezését. Nem így Magyarhonban, ahol még egy jezsuita szerzetes is képes ellene szólni ama tervnek, hogy kereszt épüljön a Gellért-hegy tetején, Budapesten, Magyarországon. Vagyis Európa közepén, ami korántsem logisztikai tévedés vagy túlzó sovinizmus, hisz politikai értelemben Európa Portugália atlanti-, és Oroszország csendes-óceáni partja között terül el. Abban az Európában vitatkoznak egy kereszt felállításának tervén, amely magát kereszténynek nevezi, de közben látványos módon távolodik el hitétől. Képesek vagyunk vitánk közepette elfelejteni őseink áldozatát, akik vérüket adták, hogy megőrizzék Európát idegen – hitben is idegen – támadókkal/hódítókkal szemben. Ilyen történelmi múlttal hogyan számolunk el lelkiismeretünkkel, ha már a hitünk oda is veszett?

Amikor felvetődik a kérdés, hogy legyen-e kereszt a Gellért-hegyen, az ellenzők között sokan vannak, akiknek nincs semmilyen hitbéli meggyőződésük. Akkor vajon mi ösztönzi őket az oppozícióra? Nyilvánvalóan elfeledkeznek arról az aprónak semmiként nem mondható történelmi tényről, hogy az első kereszteket Európából misszionáriusok vitték el távoli földrészek népeihez. Azok az emberek, ahogy Dél-Amerikában is, befogadták a kereszt üzenetét, amely azóta erőt ad nekik, legyenek bár gazdagok vagy szegények.

Eközben Európa levette a kereszteket az iskolák, hivatalok és családi otthonok falairól. A templomokból csak azért nem távolították el őket, mert magukat a szakrális épületeket számolták fel, miközben jó néhányuk átalakult kulturális központtá vagy muszlim imaházzá.

Nyilvánvaló, hogy azok a népek, amelyek évszázadokkal ezelőtt megtértek identitásukban, ma is stabilak, szemben Európával, a kereszténység valaha volt bástyájával, amely mára a woke-ideológia csapdájában vergődik.

Szóval ezért van szükség a kereszt felállítására Európa szívében, Magyarországon, Budapesten, a Gellért-hegy tetején, hogy korrigáljuk közelmúltunk ideológiai tévedéseit. Egy kereszt Krisztus vértanúságára emlékeztet, de az emberek közötti megbékélést is jelképezi. Legfőképp azonban a keresztény értékek szimbóluma. Semmiképp nem lehet konfliktusok forrása, célja és résztvevője. A keresztény szimbólumok tisztelete nem a „kiválasztottak” kiváltsága, hanem múltunk, jelenünk és jövőnk egységét képviselő megoldás mindenki számára.

A kereszt nem pusztán erkölcsi iránymutatás, hanem megkerülhetetlen értékrend.

Krisztus megfeszítettségének jelképe nem tesz különbséget vallások között, nem ítélkezik, legfeljebb sajnálkozik, ha nem keresztény templomban hangzik el ima Istenhez. Azonban nem jelképezheti az értelmetlen jámborságot sem, hiszen azok, akik le akarják dönteni a kereszteket, saját emberi és lelki válságukat bizonyítják csak.

Persze meglehet, hogy mégsem a legjobb megoldás egy kereszt a Gellért-hegyen. Sokkal inkább helyénvaló lenne egy monumentális bazilika a hegytetőn, amire korábban a kiviteli terv is elkészült, de lekerült a napirendről, elsősorban a Brüsszelből irányított uniós források megvonása miatt. Furcsa, hogy a felháborodott keresztény politikusok nem terveznek tömegrendezvényeket azon elenyésző, bár hangos szónokok elhallgattatására, akik nem egy katedrálist, de még egy szerény keresztet sem engedélyeznének a Gellért-hegyen.

A XX. század közepén élő államférfiak számára a második világháborút követően – látva a mérhetetlen emberáldozatot és pusztítást – az évezredes identitásunk, keresztény hitünk megtartása és erősítése természetes és magától értetődő volt. (Na igen, hol van már a tavalyi hó?) Az 50-es és 60-as évek történelmi súlyú politikusai véleményük ütköztetése közepette a legfontosabb stratégiai kérdésben vita nélkül egyetértettek: „Európa keresztény lesz, vagy nem lesz.” Azóta megfeledkeztünk erről a figyelmeztetésről. Képesek vagyunk politikai szintre emelni egy kereszt felállításának a kérdését.

S ha már így alakult és lábra kapott a provokáció, akkor sem lépünk fel ellene, hanem még felkent papok is a „megbékélés érdekében” mondanának le a kereszt felállításáról.

Megbékélés?! Csak nem az ordenáré, világunkat kigúnyoló és gyerekeinket megrontani kész kisebbséggel kellene alkudoznunk? Szó sem lehet róla!

Sőt talán ideje lenne minden európai fővárosban felállítani jól látható helyre egy-egy keresztet, jelképét akaratunknak, amely emlékezteti a hitet megtartókat és az elhagyni akarókat egyaránt, hogy bármit is tesznek, a kereszt sosem hagyja el őket, hiába is menekülnének előle.

A szerző titkosszolgálati szakértő,
a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke