Napsütés van, mert az EU így rendelte el

Sajnos nemcsak a bölcsesség hiányát éljük át, de a butaság gyakran még uralni is tud komoly kihívásokat. Mindez egy egyszerű médiahír kapcsán türemkedett elő. Történt ugyanis, hogy a napokban a kereskedelmi rádiók többször bemondták az éterbe és ezen keresztül a gyanútlan hallgatók fülébe:

„Magyarországon a levegő tisztasága elérte az egészségre nem ártalmas értéket, köszönhetően az Európa Unió ajánlásai teljesítésének.”

Sok más is volt ugyanakkor a hírekben, de ennyire logikát facsaró egy sem. Vajon az időjárás tényleg csak az EU előírásainak betartása miatt lett kedvező? A természetes időjárási viszonyok nem abból fakadnak, hogy milyen évszakot élünk és mondjuk erős-e a napsugárzás, felhős-e az ég vagy éppen ködös-e az ősz? Már azt sem éreznénk cinikusnak, ha hozzáfűznék: napsütés van, mert az EU így rendelte el. Amerikában sem jobb a helyzet, hiszen ott meg az a mondás járja, hogy a Milton hurrikán az orosz tudósok mesterkedése miatt pusztított Floridában.

Természetesen az emberi civilizáció besegít a légszennyezés növekedésébe, de a légkör állapotát alapvetően a természet adottságai befolyásolják. Vagy mégsem? Politikusi „bölcsességből” kiindulva bezárhatjuk a gyárakat, erőműveket, amelyek állítólag túlzottan szennyeznek, de vajon tényleg ez a megoldás?

A valóság inkább az, hogy a politikusoktól származó szabályozások mögött a hatalomban lévők gátlástalan üzleti érdekei húzódnak meg. Az EU-elképzelések abszurdra járatott mivoltát jól példázza a korábban görbén növő uborka esete, amikor verdikt alapján mára „egyenes vonalban” cseperedhet csupán.

Jóllehet szánakozunk az uborka tragédiáján, de érthető módon az mégsem verte ki a biztosítékot. Azonban az egészséges levegő EU-s szabványai már valóban aggasztó jelek. Főként olyan összevetésben, amikor a politikusokkal túlzsúfolt szakértői gárda tagjai között elvétve található a témát valóban tudományosan kutató elme.

És miért nem döbbent meg senki a hírszerkesztők közül, amikor beolvasták ezt a meghökkentő hírt? Mert valószínűleg a hallgatókkal együtt már ők is belefásultak az EU szabályozásainak abszurditásába. Képzeletet meghaladó tempóban alakítják át Európát, elfelejtve múltját, átírva történelmét, és börtönöket megtöltve olyan tanárokkal, akik az iskolában lányoknak és fiúknak nevezik tanítványaikat, és nem – az előírás szerinti – „semleges személyeknek”. Miközben fogy az ostobasággal szembeni ellenállás energiája, a mindennapi életünk kezelhetetlen káosszá válik.

Az EU bürokráciájának köszönhetően Európa politikai színtere cirkuszi porondhoz hasonlatos, amit politikusnak álcázott tehetségtelen műkedvelő bohócok irányítanak. Az ilyen komédia közepette nehéz önfeledten nevetni, hiszen a jövőképünk egyre sötétebb. Friedrich Dürrenmatt szerint korunknak csak a komédia felel meg: nincs jogunk tragédiához. Nagy ívű gondolkodók humorral átitatott meglátásai társadalmi szinten kevésbé ragadósak, szemben a butaság szédítő karrierjével. Amikor Európa legtöbb országában megtiltják a szabad véleménynyilvánítást – szűk körben épp úgy, ahogy a közösségi hálókon –, akkor hogyan is lehetne jobban jellemezni történelmi korszakunkat, mint a civilizáció paródiája? Az emberi élet lett „for sale”. És végső kiárusításunk nagykereskedelmi szinten vette kezdetét.

Az EU csúcsán ülők nem kérik ki a véleményünket, és a választások eredményeit sem veszik figyelembe, ha azok nem kedveznek nekik. Szolgálatba állítanak olyan eszközöket, amelyeket saját politikai céljaik szerint programoztak, és mesterséges intelligenciának becézik őket. Ma már ott tartunk, hogy ezek a gépek képesek kiváltani az emberi munka negyven százalékát. Ha a pénzvilág urainak az emberiség nagyobb része már fölösleges, miközben a népesség nem fogy eléggé ütemesen, akkor még pusztítóbb fegyverekkel provokálnak háborúkat, hogy elérjék céljukat. Eközben mi, szabad polgárok képzeletbeli kalitkából nézünk ki aggódva, hogy legalább valami eleséget dobjanak elénk. Bár jó lenne jobban szemügyre venni a dolgokat, mert azonnal kiderülne, egyáltalán nincs semmiféle kalitka vagy kerítés körülöttünk, amely meg tudná akadályozni, hogy egyetlen erőteljes válasszal lerendezzük azt a „kis csoportot”, amelynek gyávasága és ostobasága csak az arroganciájánál nagyobb.

Vajon miért habozunk, európai lakosok? Csak nem azért, mert a brüsszeli mesterkedésből következően már reményünk is alig maradt a valóban egészséges politikai levegő visszaszerzésére?

Habozásunk másik oka az erőnket és éberségünket megosztó belső viták és ellentétek pandémiája. A politikai hajcihők családokat, szomszédságokat és országokat tesznek tönkre. Elkergetve a józan észt, hajlandók vagyunk elhinni, befogadni, magunkévá tenni a ránk erőltetett propagandát. Sőt harcolunk is érte, mint egy vakon elfogadott védőoltásért. Különösen választási kampányok idején tör a felszínre a harag a másikkal szemben, hogy a természetből ismert – EU-szabvány nélküli – láva módjára pusztítsunk el mindent, ami az utunkba kerül. Így tesszük tönkre saját, valaha élhető világunkat. Az elcsendesülő tűzhányók nyomában azonban a pusztítás hozadékaként a megszilárdult láva remek termőfölddé válik. Miért ne lehetne ez az igazi szimbóluma korunknak? Képzeljük el, hogy elvonult – mert úgy döntöttünk – a vihar, és itt az ideje a normalitás még meglévő magjainak újbóli szétszórására.