Az értékek és általánosan irányt mutató normák a tehermentesítést szolgálják, ám ezek csak lerövidített receptek. A modern társadalmak bonyolult körülményei között, főként a makroszintű döntéseknél – amikor egész országok sorsa, az európai civilizáció egészének kérdései merülnek fel válságok sorozata közben – e lerövidített tehermentesítések alapján már nem lehet dönteni. Éppen ezért az elmúlt évszázadtól egyre inkább már specializálódott közgazdászok, szociológusok, jogászok és a többi bevonásával, sokezernyi, sőt -milliónyi információ átböngészésével születnek meg a makrotársadalmat érintő állami döntések.
A pártpolitikai küzdelmekben azonban egyik taktika lehet a rajongó értelmiségiek mozgósítása, akik egy-egy absztrakt értéket a szem előtt tartva – környezetvédelem, a szegénység leküzdése, az egyenlőtlenség elleni felháborodás, benne a női egyenjogúság és így tovább – alig várják, hogy „ügyük” legyen ebben a máskülönben bonyolult világban, és igazuk biztos tudatában tombolva lépnek a politikai küzdés pástjaira.
A makrogazdasági szinten folyamatosan tevékenykedő csúcsbankárok, multivezérek és professzionális pártvezetők apparátusokkal körbevéve folyamatos információfeldolgozások alapján részletesen át tudják látni az eltérő döntési alternatívák előnyeit, hátrányait. Ám az általuk mozgósított és célra állított rajongó értelmiségiek csak az általuk égig emelt érték csupasz egyszerűségét és nagyszerűségét látják, amiért akár meg is halnának az ügyért való küzdelemben.
Ebben az instrumentalizált felhasználásban ők a „hasznos idióták”, ahogy a jelenség névadója és első felhasználója, a bolsevik pártvezér, Vlagyimir Iljics Lenin elnevezte valaha őket. Ám a dolog strukturális állandósága miatt azóta is folyamatosan felbukkannak, sőt az iskolázottság és az egyetemi végzettség ugrásszerű bővülése miatt a felhasználható rajongó értelmiségiek – közöttük elsősorban az amúgy is problémás munkapiaci státussal rendelkező, és ezért bármikor lázongó bölcsésztömegek – száma radikálisan meg is növekedett.
Úgyhogy a pártvezérek és az egyszerű közkatonák mellett egyre nagyobb számban láthatók a nyilvánosságban a hátulról (általuk nem is tudottan) színre léptetett és irányított, rajongó és az „ügyért” harcoló hasznos idióták a mai politikában. Tiszta, nyílt arcuk, őszinte felszólalásaik és szenvedélyes kiállásaik – leginkább fiatal, intellektuális kiállású hölgyeket e célra előnyben részesítve! – jól eladhatóvá tesz bármilyen katasztrofális törekvést, és az általuk hangoztatott érték helyessége (általánosságban) máskülönben is mindenki számára belátható.
Lehet, hogy elfogult vagyok, de
ahogy az Európai Parlament balos-zöld, liberális szekcióit nézem, telezsúfolva ifjú hölgyekkel, akik mindenféle „nemes ügyet” ígérő lózungra lelkesen és vidámsággal, mint a világ megmentésében részt vevők szavaznak boldogan, mindig ez a hasznos idióta szerep jut eszembe. Pedig Európa és több ezer éves kultúrájának fokozatos eltörlését szavazzák meg öntudatlanul, amikor az emberi jogok követelményeit lobogtatva milliós iszlámtömegek beengedését támogatják.
De akkor is, amikor az egyenlőségi jogot mindenek fölé emelve az emberiség pici töredékét jelentő nemi kisebbségek kedvéért a társadalom nők és férfiak nemére osztását szétverő javaslatokat emelnek törvényerőre.
Ezt megfigyelve ki lehet mondani, hogy
a nyilvános színrelépésüket a háttérből gondosan megszervező pártvezérek, alapítványmenedzserek nem is tudnának jobb stratégiát kifundálni. Nem kell már a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” jelszó, ehelyett erre jobb a „Rajongó értelmiségiek és hasznos idióták, kövessetek!”
A szomorú ebben az, hogy máskülönben a legnagyobb szükség van az őszinte és ügyekért idealistaként harcoló emberekre ebben a mindenkire számítgatást és kalkulálást kényszerítő világban. Hogyan lehetne hát megóvni ezeket – magunkat! – a hasznos idióta szerepbe belesodródástól?
A szerző professor emeritus
