A Kádár-rendszer végén nincs olyan állami vállalat, minisztériumi osztály, formális társadalmi alrendszer, amelyben gyengék lennének ezek a kapcsolatrendszerek. A szovjet birodalom közép-európai összeomlása a történelemben először teszi lehetővé, hogy a nyugati, főleg az amerikai titkosszolgálatok és velük együtt a működő tőke nemcsak benyomulhat egy régióba, hanem gyakorlatilag a struktúrák változatlansága mellett veheti át az előző birodalom pozícióit, sokszor jóval a középszint alatt is.

 A szovjet ügynökök ugyanis mégiscsak szovjet módon feleltek azért, hogy a gyarmatokon stabilitás legyen, egy középszintű szovjet titkosszolga sohasem lehetett biztos abban (még a nyolcvanas években sem), hogy egy jól sikerült rablási műveletért, ami esetleg kiderül Budapesten, kitüntetést vagy golyót fog-e kapni, ha a főnökének a pozíciója éppen meggyengül Moszkvában. Talán itt az ideje, hogy kimondjuk: a nyugatiakat pont annyira nem érdekelte a mi jólétünk, mint a szovjet elődeiket. Egyik birodalom perifériájáról átkerültünk egy másikéra. És a nyugatiak máig mondják, hogy ha hagytátok, hogy kiraboljunk benneteket, akkor bizony az a ti hibátok.

ahol piacot vettek, nem pedig termelőegységeket. Itt játszott szerepet a nemzeti ideológia hiá­nya: az a közismert tétel, miszerint csak nálunk tudta teljesen elfoglalni az államot egy nemzeti érzés nélküli elit.

Gyurcsány Ferenc kezét a nyugati elitek azért engedték el, mert annyira botrányosan rosszul kormányzott, hogy egyszerűen már nem lehetett a szokásos mennyiségű pénzt kitalicskázni Magyarországról. Azt remélték, hogy majd a posztkommunista elitek a nyugati tanácsadók segítségével kiizzadnak valamilyen új erős embert, a liberálisok és a posztkommunisták koalíciója valahogy újraéled, újra bepalizzák a lakosságot, és rendbe teszik annyira a gazdaságot, hogy a szokásos, garantált nyereségrátához vissza lehessen térni. Furcsa hasonlóság ez egyébként a jóemberkedőre fazonírozott balliberalizmus és az iszlám között – mindkettő azt gondolja, hogy amit egyszer megszereztek, az örökre a tulajdonuk is marad.

Az ilyesfajta hálózatosodás egyértelműen minden tömegtársadalom sajátja, és sokszor olyan, mintha teljesen átvenné a liberálisok által degradálóan törzsinek nevezett emberi szerveződések helyét. A valóságban a tömegtársadalmakban sohasem léteznek teljesen tiszta struktúrák, egy elmélettel leírható hálózatok. A helyi kultúrák és a keletkezésük története már eleve annyira meghatározó, hogy nem összemérhetők egymással, hiába alapulnak hasonló emberi tulajdonságokon és viselkedéseken. 

Ha megnézzük az EU magállamainak elmúlt évtizedét, azt látjuk, hogy a politika teljes kiüresedésével párhuzamosan, technokratákként vagy a korábbi néppártok bürokrata vezetőiként a mélyállam ugyanúgy elfoglalta és megszállta a nemzetállamot, mint nálunk 2010-ig. A kormányzati kudarcok is pontosan annyira látványosak, mint nálunk voltak, ugyanolyan válságokhoz vezet a láthatatlanná tett és kiegyensúlyozhatatlan részérdekek káosza, amelyhez a társadalom szétverését brutálisan erőltető szélsőbaloldali woke-ideológia is társul.

Nekünk már volt módunk megismerni ezt a jelenséget, mert sokkal felismerhetőbben és egyszerűbben jelent meg, mint a gazdasági hálózatai és korai globalizációja miatt mindig is nagyon összetett kapitalista társadalmakban.

A szerző szociológus