A Török Áramlat gázvezeték elleni ukrán rakéta- és dróntámadásokkal kapcsolatban akad olyan biztonságpolitikai szakértői vélemény, amely szerint a csővezeték, illetve az azt ellátó rendszer elleni akció valamiféle bosszú, vagyis válasz a hasonló ukrán létesítmények elleni orosz támadásokra. Első hallásra ez a magyarázat logikusnak és megalapozottnak tűnik, és nem is lenne különösebben meglepő, hogy két, egymással háborúban álló ország kölcsönösen rombolja a másik energiaellátó rendszerét, bár nem örülünk neki, mert józan ésszel inkább a békés egymás mellett élés hívei vagyunk.
Itt van ez a majdnem három éve zajló értelmetlen háború, amelyről már sok mindent tudunk (bár mindent nem), és már nem is azon töprengünk, hogy kinek van igaza, hanem azon, hogy
a színészből államelnökké előlépett Volodimir Zelenszkij miért gorombáskodik Európával, az EU-val, amelyhez mindenáron tartozni akar, s amelyből már annyi pénzt csikart ki, mint égen a csillag.
Arról van szó ugyanis, hogy a Török Áramlat jelentősen hozzájárul Európa megfizethető energiaellátásához. Ehhez egyébként az Északi Áramlat is hozzájárult volna, ha Joe Biden, az USA napokban távozó elnökének előrejelzését követően titokzatos elkövetők nem robbantották volna fel (korábbi amerikai sajtóértesülések szerint az ukránok robbantottak).
Zelenszkij gyűlöli az oroszokat – igaz, azok sem kedvelik őt −, de közben pontosan tudja, hogy mit jelent Európa gazdaságának az olcsó orosz gáz és kőolaj hiánya. Azt jelenti, hogy például négyszeres áron vásárolhatja az olajszállító tankerekkel érkező amerikai cseppfolyós gázt. Vagyis
Zelenszkij mindent elkövet, hogy a jótevőiből kizsarolja, amit csak lehet, miközben csúnyán betart nekik az energiafronton. Úgy tesz, mintha ez a háborús történet csak Ukrajnáról és Oroszországról szólna, és nem érintené a fél világot, Magyarországot és az unió keleti térfelét különösen. És itt van a kutya elásva.
Az ukrán elnök nagyon nem kedveli a magyarokat és a szlovákokat, pontosabban azt a békepárti, szuverenista politikát, amelyet a kormányaik követnek. Ez már abból is kitűnt, hogy Ukrajna 2025. január elsejétől elzárta a Barátság kőolajvezetéket, amely orosz kőolajjal látta el Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot. (Mellesleg erről a barátságtalan lépésről előzetesen nem értesítették a Mol részvénytársaságot.) A Barátság kőolajvezetéket egyelőre elzárták, de korábban a sajtóban felröppent, hogy Zelenszkij fontolgatta a felrobbantását. Most még annak is örülhetünk, hogy csak a csapot tekerte el.
Rendben van,
Zelenszkij nem kedvel két uniós országot, amely pedig ezerféleképp segíti és segítette Ukrajnát. Csakhogy részei vagyunk az Európai Uniónak, vagyis ha az ukrán elnök betart nekünk, azzal Európának is betart. Nos, ez az, ami nem érdekli őt, mert azt is tudja, hogy az uniót eláruló brüsszeli vezetéstől mindezért még vállveregetést is kap. És nem csak tőlük.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Török Áramlat elleni támadás hátterében a végnapjait élő Biden-adminisztráció döntését sejtette. Moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette: – Az Egyesült Államok működésképtelenné akarja tenni a Török Áramlatot. Szerinte az ukránok amerikai engedéllyel támadják az EU energiabiztonságát garantáló orosz energiaszektort, és az Északi után a Török Áramlatot is igyekeznek működésképtelenné tenni.
A bennünket is közelről érintő eseményt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sem hagyta szó nélkül. Facebook-bejegyzésében írta, hogy a Török Áramlat vezeték, ez a megbízhatóan működő szállítási útvonal nélkülözhetetlen Magyarország és Közép-Európa földgázellátásában. Hozzátette, hogy mind a földgáz-, mind a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan, és ellentétes az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal.
Volodimir Zelenszkij valahol egyszer megemlítette, hogy még nem született meg az az ember, aki őt irányítani tudná. Nem tudhatjuk, hogy ezt valóban mondta-e, de ha igen, akkor a nyugati világ nagy bajban van. Amennyiben ugyanis Zelenszkij nem egy marionettbábu, vagyis senki nem irányítja, úgy ez azt jelenti, hogy ő irányítja a fél világot.
Ezt eddig kevés politikus vagy uralkodó mondhatta el magáról. Talán Nagy Sándor, Julius Caesar, Attila, Dzsingisz kán meg egy-két társuk. Ki hitte volna, hogy egyszer felzárkózik melléjük egy ukrán kabarészínész? Ha nem zajlana véres háború, azt mondanánk, ez tényleg kabaré.
A szerző író, újságíró
