Nézzük a másik fontos mutatót, amely leegyszerűsítve az általános gazdasági fejlettséget érzékelteti. Közgazdásznyelven ezt hívják vásárlóerő-paritáson számított, egy főre jutó GDP-nek. Azaz a gazdasági teljesítmény átlagát osszuk vissza. Nos, ebből a megközelítésből 2023-ban (még tavalyi adat nincs) az EU-hivatal kimutatása szerint a közösség 75,4 százalékát produkálta Magyarország. A szóban forgó adattal az exszocialista blokkból megelőzzük Szlovákiát, Lettországot, Szlovákiát és Horvátországot, a régi uniós tagállamok közül pedig Görögországot.
Nagyjából Portugália fejlettségén állunk.
Közben eladósodtunk, ugye? Ez a felvetés is jogos. Kétségtelen, hogy az államadósság nőtt, itt azonban ugyancsak a magyar rátát kell összevetni az EU átlagával. A GDP-arányos hazai mutató 76 százalékos lehetett tavaly. Ám ezzel a számmal sem kell a szamárpadba ülnünk. Tudniillik az államadósság GDP-hez viszonyított aránya az euróövezetben 88 százalékos volt, az EU egészében pedig 81-82 százalékos. Elrettentő példaként álljanak itt a negatív csúcson lévő tagállamok: Görögországban 159,8 százalék, Olaszországban 137,7 százalék, Franciaországban 110,8 százalék, Spanyolországban 108,9 százalék, Belgiumban 108,2 százalék és Portugáliában 100,4 százalék volt az adósságráta. Egyébiránt az uniós határérték a 60 százalékos szint.
Lényeges szempont még az is, hogy miként is alakul az egy főre jutó jövedelem is. Vagyis mekkora az az összeg, amely adózás után a miénk, beleértve a szociális támogatásokat is. Nem kell a fejünket ebben a vonatkozásban sem lehajtanunk, tudniillik az észteket, a románokat, a horvátokat, a görögöket, a szlovákokat és a letteket is leköröztük a legutóbbi uniós statisztika szerint.
Hogyan állunk ezzel a keleti nyitással, kiléptünk közben az európai gazdaságból? Alapvető mutató ez is, nézzük!
Az összes ellenzéki állítással ellentétben Magyarország nem lett az elmúlt tizennégy évben Ázsia vagy Oroszország gyarmata sem.
Kivitelünk 80 százaléka az eurózónába áramlik, a fennmaradó húsz százalékból tíz a nem eurózóna, de EU-tagországokba, míg a fennmaradó ugyancsak tíz százalék exportunk felvevőhelyei más piacok. A keleti nyitás opcionális lehetőség, de az arányok gyorsan nem változnak.
Végezetül érdemes kitérni a ténylegesen „mért” szegénységi helyzetre. Az uniós módszertan alapján számított metodika szerint míg 2010-ben majdnem minden harmadik honfitársunk élt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának fenyegetésében, addig 2023-ban nagyjából minden ötödik, ez nem éri el a húsz százalékot, a korábbi 32-35 százalékos, 2010-es értékhez viszonyítva. Az uniós átlag magasabb, nagyjából a középmezőny alján lehetünk, a közép- és hosszú távú trendet nézve a helyzet bizakodásra ad okot. A képlet világos: a devizahitelek megszüntetése, a rezsicsökkentés és a korábban hihetetlennek tűnő mértékű foglalkoztatásbővülés, valamint a keresetek, nyugdíjak és egyéb reálértékének jelentős növekedése, illetve számos természetbeni támogatás a honfitársaink millióit, köztük nagyon sok gyermeket hozott ki a szegénység fenyegetéséből.
Summa summarum: a szegénység mérésére számos módszer létezik, s mindig lehet találni olyan mutatót, amivel azokat tudják riogatni, akik nem bennfentesek e témában. Éppen ezért érdemes utánajárni.
A szerző a Világgazdaság vezető elemzője
