Révay azonban koronaőr is volt. A magyar királyok ugyanis mindig különös gondot fordítottak a Szent Korona őrzésére, nélküle egyetlen uralkodó sem léphetett törvényesen trónra. A szertartásnak egykor szigorú szabályai voltak: Székesfehérváron kellett megtartani, és a Szent Koronát a mindenkori esztergomi érseknek kellett a király fejére helyezni. Később azonban, főleg az oszmándúlás miatt a koronázások városokban (például Pozsonyban, Sopronban) is érvényesek lettek, és a szertartást az esztergomi érsek a nádorral, vagyis a világi hatalom képviselőjével közösen végezte el. A ceremónia akkurátus szabályozása ezt leszámítva nem változott az évszázadok során. 

Nem véletlen, hogy a magyar királyok mindig nagy gondot fordítottak az őrzésére. Az Árpád-korban a székesfehérvári káptalan tagjai, majd a királyi testőrök vigyáztak rá, Nagy Lajos királyunk uralkodása idején Visegrádon lelt otthonra. Mátyás király hozta létre az Országos Koronaőr tisztséget az 1464. évi II. törvénnyel, miután uralkodása elején nyolcvanezer aranyforintért (mai áron nagyjából háromezermilliárd forintért) vissza kellett vásárolnia külföldről a Szent Koronát, amit Albert király özvegye, Erzsébet királyné ellopatott Kottáner Ilona nevű udvarhölgyével.

Az oszmándúlás idején a hadihelyzettől függően változott a Szent Korona őrzési helye, végül 1751-ben Mária Terézia hozta létre a Magyar Királyi Koronaőrséget, amit ugyan a liberális II. József a szerzetesrendekkel együtt feloszlatott, ám II. Lipót király visszahelyezte jogállásába, és az 1790. évi VI. törvénnyel Budát jelölve ki a Szent Korona őrzési helyéül.

1848-ban a forradalmi kormány ismét feloszlatta a koronaőrséget, a Szent Koronát pedig 1849 elején Debrecenbe szállították. A forradalom összeomlásának pillanataiban még a megsemmisítésének gondolata is fölmerült, Batthyány Kázmár, Szemere Bertalan forradalmi kormányának külügyminisztere azt javasolta, törjék össze vagy vessék a Dunába. Szerencsére ez üres szájhősködés maradt, 1853-ban ismét felállították a Koronaőrséget, amely 1871-ben hivatalosan is visszakapta történelmi nevét. Az 1919-es bolsevista diktatúra harmadszor is feloszlatta, majd az 1928. évi XXV. törvénycikk újra rendezte a kérdést, a Magyar Királyi Koronaőrség visszakapta jogait és feladatait.

A Szent Koronát 1944-ben a bolsevisták előretörése miatt nyugatra kellett menekíteni, így került Kőszegre, majd Velembe, végül a Koronaőrség tagjai az ausztriai Mattseeben a földbe rejtették. A Pajtás Ernő ezredes parancsnokolta koronaőrök amerikai fogságba kerülése után a Szent Korona is az Egyesült Államok felügyelete alá került. 1978. január 5-én kiadták a Kádár-rezsimnek, amelynek képviselői, rettegve a Szent Korona ősi erejétől, az éj leple alatt vették át. Végül, mint valami régiséget, múzeumba zárták. Ezután a kormányőrség, majd a Köztársasági Őrezred őrizte egészen 2011-ig, amikor létrehozták a Honvéd Koronaőrséget. Ebben nagy szerepe volt a Szent Korona 1945-ös védelmében részt vevő Vitéz József egykori magyar királyi főhadnagy és bajtársai által 1991-ben alapított Magyar Koronaőrök Egyesületének, amely mindvégig ápolta a koronaőr-hagyományokat, többek között az eredeti egyenruha meghonosításával; sajnálatos, hogy a Honvéd Koronaőrség ez utóbbi szép hagyományt nem vette át.

A számtalan más okból kritikák özönével okkal illethető 1990-es Országgyűlés nagy érdeme, hogy visszahelyezte jogaiba a Szent Koronával ékesített magyar címert. 

Ha lehet, még hangosabb hisztéria övezte 25 évvel ezelőtti kiszabadítását. Nagyjából azóta temetik a köztársaságot, alaptalanul, pedig lenne rá igény, tudva, hogy történelmi válsághelyzetekben mindig a Szent Korona és a magyar alkotmányosság adott megoldást, kibontakozási lehetőséget, sohasem a magyarságra mindig gyökértelenül ráoktrojált republikanizmus.

Tudja ezt a nemzet, ha nem is mindig tudatos ez az ismeret. De ott él mélyen a zsigereinkbe kódolva. Megindító volt a kollektív nemzetlélek felizzása 2000. január 1-jén, amikor a csikorgó hidegben hódoló emberek tömege állt sorfalat a Nemzeti Múzeumból az Országházba tartó Szent Korona útvonalán, és utána még napokig kígyózott a sor az Országháznál, ahol százezrek hajtottak fejet és térdet Őfelsége, a Szent Korona előtt, akárcsak az 1896-os ezredéves ünnepségsorozat idején.

A Szent Korona negyedszáz évvel ezelőtti kiszabadítása elindította az önmagunkhoz való visszatalálás folyamatát. Lassú, ellentmondásoktól sem mentes folyamat a nemzeti ébredés, de feltartóztathatatlan, és gyümölcsei egyre inkább beérni látszanak. Magyarországnak az alaptörvénye is ilyen gyümölcs, hiszen kimondja: „tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”. Amikor a Szent Korona előtt hódolunk térdet hajtva, egész hazánkat, teljes történelmünket, elpusztíthatatlan államiságunkat vesszük újra birtokba.