Néhány nap múlva lesz nyolcvan esztendeje annak, hogy a szovjet Vörös Hadsereg hosszú, véres ostrom után elfoglalta Budapestet. Bécs egy hét, Berlin két hét alatt esett el, míg fővárosunk csaknem nyolc hét után. Hogy ennek a nyilvánvaló szörnyű pusztításon túl miért van jelentősége? Osztrák kutatások feltárták, hogy azokon a településeken negyven százalékkal nagyobb volt a nők elleni erőszak aránya, amelyeket nehezebben tudtak elfoglalni a szovjetek.
Budapesten az ostrom végén elszabadult a pokol. Szabad rablás és a nők elleni erőszak tombolt. A rettenet napjairól, amely egyébként az egész országot érintette, évtizedekig tilos volt beszélni. A szocializmus évei alatt elhallgatott és feltáratlan maradt ez a tragédia. Nők, családok százezrei hordozták magukban a fájdalmat.
A diktatúra ideológiájával nem volt összeegyeztethető a hódító, rabló, erőszaktevő szovjet katona képe. A rendszerváltás után pedig a túlélők közül nagyon kevesen vállalták a sebeik újbóli feltépését. Inkább sírba vitték szörnyű emlékeiket.
Azért jutott ez most eszembe, mert a minap a demokrácia őshazájában, Nagy-Britanniában robbant ki egy hasonló traumát feltáró botrány. Pontosabban Elon Musk amerikai milliárdos robbantotta ki. Mert a brit politikai elit, a sajtó, az igazságszolgáltatás és a rendvédelem hosszú éveken át vagy félrenézett vagy aktívan leplezte a történteket. Ám most Musk a maga keresetlen módján áttörte a hallgatás falát.
Dokumentumok, jegyzőkönyvek tucatjait hozta napvilágra, amelyek szerint évtizedek óta módszeresen erőszakolják csoportosan brit gyereklányok ezreit. Az elkövetők elsöprő többsége bevándorló, nagy részük pakisztáni származású volt.
A feltárt esetek észak- és közép-angliai településeken történtek, ahol az elszegényedő iparvárosok környékén tömegével telepedtek le a migránsok.
A jegyzőkönyvek szerint a szexuális támadások brutalitása sokkoló volt. Bár számomra a következmények elmaradása is mellbevágó.
A politikusok akadályozták a rendőri nyomozásokat, az úgynevezett jogvédő szervezetek rasszizmussal vádolták meg azokat, akik beszélni merészeltek a történtekről. Szorosan összezárva védték a multikulturális társadalom bukott modelljét, titkolták az integráció nyilvánvaló kudarcát. Elvégre kellettek a muszlimok szavazatai.
Azokat a szülőket pedig, akik tiltakozni mertek, rasszista uszítás vádjával bélyegezték meg. Míg az erőszaktevők szabadon folytathatták a vadászatot az ártatlan, sokszor védekezésre képtelen, mentális problémákkal küzdő gyereklányokra.
