Néhány nap múlva lesz nyolcvan esztendeje annak, hogy a szovjet Vörös Hadsereg hosszú, véres ostrom után elfoglalta Budapestet. Bécs egy hét, Berlin két hét alatt esett el, míg fővárosunk csaknem nyolc hét után. Hogy ennek a nyilvánvaló szörnyű pusztításon túl miért van jelentősége? Osztrák kutatások feltárták, hogy azokon a településeken negyven százalékkal nagyobb volt a nők elleni erőszak aránya, amelyeket nehezebben tudtak elfoglalni a szovjetek.
Budapesten az ostrom végén elszabadult a pokol. Szabad rablás és a nők elleni erőszak tombolt. A rettenet napjairól, amely egyébként az egész országot érintette, évtizedekig tilos volt beszélni. A szocializmus évei alatt elhallgatott és feltáratlan maradt ez a tragédia. Nők, családok százezrei hordozták magukban a fájdalmat.
A diktatúra ideológiájával nem volt összeegyeztethető a hódító, rabló, erőszaktevő szovjet katona képe. A rendszerváltás után pedig a túlélők közül nagyon kevesen vállalták a sebeik újbóli feltépését. Inkább sírba vitték szörnyű emlékeiket.
Azért jutott ez most eszembe, mert a minap a demokrácia őshazájában, Nagy-Britanniában robbant ki egy hasonló traumát feltáró botrány. Pontosabban Elon Musk amerikai milliárdos robbantotta ki. Mert a brit politikai elit, a sajtó, az igazságszolgáltatás és a rendvédelem hosszú éveken át vagy félrenézett vagy aktívan leplezte a történteket. Ám most Musk a maga keresetlen módján áttörte a hallgatás falát.
Dokumentumok, jegyzőkönyvek tucatjait hozta napvilágra, amelyek szerint évtizedek óta módszeresen erőszakolják csoportosan brit gyereklányok ezreit. Az elkövetők elsöprő többsége bevándorló, nagy részük pakisztáni származású volt.
A feltárt esetek észak- és közép-angliai településeken történtek, ahol az elszegényedő iparvárosok környékén tömegével telepedtek le a migránsok.
A jegyzőkönyvek szerint a szexuális támadások brutalitása sokkoló volt. Bár számomra a következmények elmaradása is mellbevágó.
A politikusok akadályozták a rendőri nyomozásokat, az úgynevezett jogvédő szervezetek rasszizmussal vádolták meg azokat, akik beszélni merészeltek a történtekről. Szorosan összezárva védték a multikulturális társadalom bukott modelljét, titkolták az integráció nyilvánvaló kudarcát. Elvégre kellettek a muszlimok szavazatai.
Azokat a szülőket pedig, akik tiltakozni mertek, rasszista uszítás vádjával bélyegezték meg. Míg az erőszaktevők szabadon folytathatták a vadászatot az ártatlan, sokszor védekezésre képtelen, mentális problémákkal küzdő gyereklányokra.
Elon Musk azt is nyilvánosságra hozta, hogy a jelenlegi, munkáspárti brit miniszterelnök, Keir Starmer még királyi főügyészként ejtette egy pakisztáni erőszaktevő banda ügyét, noha DNS-minták és többórányi, videóra vett vallomás is megalapozta a vádat. Itt tartunk ma. A brit politikusok igyekeznek elhallgatni, illetve elhitelteleníteni az ügyet. A fő érvük, hogy Musk kiragadott eseteket és ferdíti a tényeket. Ám eddig hivatalos formában senki nem indított eljárást ellene. Ami több mint árulkodó. Szögezzük le, Nagy-Britanniában nincs diktatúra, nincs szovjet megszállás.
A gyereklányok elleni gyalázatos támadások ügyében mégsem történt érdemi intézkedés. Tartok tőle, hogy azért, mert a brit társadalom jelentős része fél. Fél a rasszista bélyegtől, a munkahelyén, lakókörnyezetében őt érő atrocitásoktól, a fizikai bántalmazástól. Ez a félelem bénító, mert azt érzik az érintettek, hogy magukra maradtak, nem védi meg őket az állam. Ez a félelem pedig egyenesen elvezet a feladáshoz, majd a megadáshoz.
A hódító, megszálló erőknek pont ez a céljuk. Megtörni a társadalom ellenállását, szétzúzni a helyi közösségek belső kohézióját.
Ezek az állatias támadások nem csupán a szexuális vágyak kegyetlen kielégítéséről szólnak. Sokkal inkább az országot akarják ezzel uralni. A nők elleni barbár erőszak a közösség legyőzését jelképezi. A nők elleni tömeges nemi erőszak mindig szimbolikus is: a megtöretés, a behódolás, a megalázás szimbóluma. Ha valakinek kételye lenne, idézném Ilja Ehrenburg szovjet írót 1942-ből:
Gyilkoljatok, gyilkoljatok! Erővel törjétek meg a germán nők faji gőgjét, tekintsétek őket jogos hadizsákmányotoknak!
A radikális iszlamisták szexuális támadásait is ennek fényében lehet igazán megérteni.
Már csak azért is, mert az, ami a briteknél történt, nem elszigetelt eset. Ami napvilágot látott Franciaországban, Németországban vagy a legutóbb szilveszterkor Milánóban, mind ezt támasztja alá. Csak egy konkrét adat: Katalóniában tízből kilenc erőszaktevő bevándorló-hátterű. Közben hallgatom egy osztrák lány nyilatkozatát Bécsből: aggódik, mert a Szabadságpárt nem akar minden migránst beengedni Ausztriába. Kívánom neki, hogy soha ne ismerje meg ennek a megszálló erőnek az igazi arcát…
Végül van itt még egy fontos tapasztalat a kipattant botrány kapcsán. Ez az úgynevezett jogvédő szervezetek mély hallgatása. Hol van ilyenkor a Helsinki Watch, az Amnesty International, a Human Rights Watch, az Open Arms, a Doctors Without Borders, és a többi? Vagy az európai nők, gyereklányok nem számítanak, ha migránsok áldozataivá válnak?
De leginkább hol vannak a nők jogaiért máskor oly harcosan kiálló szervezetek? De nem szólalnak meg a környezetvédők, klímaaktivisták, állatvédő szervezetek sem. Senki sem ragasztja a kezét az autópályához vagy egy múzeum falához. Senki sem önt konzervlevest egy világhírű festményre. Greta Thunberg és követői is hallgatnak. Ahogy Magyarországon sem emelte fel a hangját senki a balliberális oldalon, ahogy az NGO-ik is hallgatnak.
Szerintük ugyanis működik a multikulturalizmus, el kell fogadni a bevándorlás realitását.
Szerintem ennek a történetnek itt van vége. Többé nem lehet sem hallgatni, sem hazudni. Az igazságért, az igazság kimondásának jogáért küzdenünk kell, nőknek és férfiaknak közösen. Mert már nincs középút.
A szerző biztonságpolitikai szakértő
