Évről évre nemcsak itthon, hanem külföldön is előszeretettel diskurálnak különböző ellenzéki politikusok és megmondóemberek arról, hogy az Orbán Viktor vezette Magyarország minden „látszatcselekvése” ellenére valójában súlytalan szereplője a nemzetközi politikának, ami főként a kormány politikai elszigeteltségéből, illetve az ország kis méretéből és geopolitikai kompromisszumaiból adódik. Azonban ez a baloldal által tendenciózusan alkalmazott érvkészlet az elmúlt évtizedben jelentős csorbát szenvedett, hiszen a valóság immár a sokadik alkalommal cáfol rá a hazánkat méltánytalan módon kritizálókra.
Ugyanis azoknak,
akik az elmúlt évtizedben a szokásosnál alaposabban követték nyomon Magyarország nemzetközi térben látott cselekvőképességét, mostanra már egy igencsak terjedelmes, szembesítésre alkalmas lista áll a rendelkezésére. Ez pedig – a teljesség igénye nélkül – a bevándorlás ellenzésétől és a következetes határvédelemtől kezdve a pandémia idején a keleti vakcinastratégia hatékonyságának elismerésén át egészen a békepolitika igenléséig terjed.
Ráadásul ez a politikai értelemben egyáltalán nem kis teljesítményről árulkodó lista néhány nappal ezelőtt tovább bővült. Hiszen ami az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) ez évi költségvetését illeti, mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, hogy ebben a kérdésben is magyar győzelem született: hazánk lobbierejének köszönhetően a közgyűlés hosszú évek óta most először ismerte be, hogy a szervezeten belül rendszeres finanszírozást igényel a terrorellenes tevékenységre fordított munka. Hogy e döntés kikényszerítésében Magyarországnak valójában mekkora szerepe is volt, hűen érzékeltetik Szijjártó külügyminiszter szavai, miszerint
»Magyarország következetesen, hosszú évek óta képviseli, hogy jelentősen erősíteni kell az ENSZ terrorellenes erőfeszítéseit és csökkenteni kell a globális terrorveszélyt, ezért tettünk az elmúlt években rendre olyan kezdeményezéseket, amelyek az ENSZ Terrorizmusellenes Hivatalának finanszírozását szorgalmazzák«.
Nem meglepő módon a magyar külügyi reakciót követően szinte kórusban szólaltak fel olyan külföldi véleményvezérek és politikai kommentátorok, akik eddig kizárólag a migráció védelmében és a meglátásuk szerint „embertelen” magyar határvédelem ellenében hallatták a hangjukat. Kifakadásuk alapján a magyar kormány szerepe ebben a kérdésben is csupán marginális volt, mivel a nemzetközi szervezet már régóta fontolgatja a terrorellenesség rendszeres finanszírozását, egy olyan kérdést, amit számtalan európai ország szintén régóta tart napirenden.
Csakhogy, miképpen a korábban említett témákban is kommunikációs zsákutcák tömkelegébe futott bele a baloldali politikai és médiaelit, úgy ebben a kérdésben is hasonló kapkodást láthattunk. Hiszen
amit a magyar diplomácia az ENSZ költségvetésének módosításában néhány nappal ezelőtt elért, az nem más, mint egy több mint egy évtizede kialakított és azóta következetesen képviselt álláspont gyümölcse.
Emlékezzünk csak vissza: az Európát érintő tömeges migrációs hullám tetőzésekor, 2015-ben Európa-szerte egyedül a magyar kormányfő, Orbán Viktor volt az a hatalmon lévő politikus, aki feketén-fehéren ki merte jelenteni, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás óhatatlanul magával hozza a terrorveszély kockázatát.
Mint azt a miniszterelnök egy héttel a több mint százötven emberéletet követelő, iszlamista indíttatású párizsi merénylet után kifejtette:
»A bevándorlók jelentős része olyan országból jön, amellyel az EU hadban áll. Az ellenségnek az a gondolata pedig, hogy a vele hadban állók hátországába merényleteket elkövető diverzáns csoportokat dobjon át, ugyanolyan régi gondolat, mint maga a háború. […] A terrorizmus és a bevándorlás közötti összefüggést tagadó európai vezetők és az európai emberek józan esze közötti, folyamatosan növekvő szakadék egyre inkább destabilizálja a kontinenst.«
S dacára a nyugati morális felháborodásnak, a különböző bevándorlással, valamint terrortámadásokkal kapcsolatos európai statisztikák – magyarán a valóság – vissza is igazolták Orbán Viktor kijelentéseit. Az elmúlt évtizedben Európában kis híján ötszáz ember vesztette életét különböző bevándorló-hátterű gazemberek által elkövetett terrortámadások következtében, s a becslések szerint e számadatnak az ötszörösét teszik ki azoknak a száma, akik valamilyen fizikai vagy lelki sérülést szenvedtek ezen események bekövetkezte alatt.
Fontos azonban leszögezni, hogy
Magyarország előrelátó képességét nemcsak Orbán Viktor időtálló következtetései garantálják, hanem az a diplomáciai térben rendszeresen felmutatott kormányzati erőfeszítés is, amely sok más kérdés mellett ebben is kiemelkedő teljesítményt nyújt.
Ugyanis ha a kritikusaink szerint Magyarországnak pusztán marginális szerepe volt abban, hogy az ENSZ-ben elfogadták a terrorellenes tevékenység rendszeres finanszírozását, akkor hogyan adódhatott az, hogy a fősodratú politikában olyan fontos erőközpontok, mint Párizs, Berlin, Bécs vagy épp Varsó helyett éppen Budapesten létesített irodát az ENSZ Terrorizmusellenes Hivatala, miközben a Budapesten működő ENSZ-szervezetek közül a legnagyobb, a Menekültügyi Főbiztosság még tovább bővítette a létszámát? Úgy fest, a minket folyton-folyvást elgáncsolni szándékozók ismét egy újabb kommunikációs zsákutcába értek.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
