Alexander Van der Bellen, ez az alpesi Joe Biden úgy akart bevonulni Ausztria történelmébe, hogy nem ad kormányalakítási megbízást az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ), amely pedig az első helyen végzett a szeptemberi választásokon. De az osztrák elnök végül kénytelen-kelletlen mégis megbízta Herbert Kicklt, az FPÖ vezetőjét. Hónapokkal előbb Van der Bellen még arról beszélt, csak olyan kormányhoz hajlandó a hozzájárulását adni, amely nem hagy kétséget olyasmiket illetően, mint a kisebbségvédelem, a médiaszabadság és az EU-tagság. Egy héttel ezelőtt viszont már szabadkozott, amikor ráfanyalodott az FPÖ-re: „Nem könnyen tettem meg ezt a lépést.”
Jelen állás szerint Kickl – Orbán Viktorral együtt a Patrióták Európáért új uniós pártcsoport alapítója – a második köztársaság első valóban jobboldali kancellárja lehet, ha megállapodik az Osztrák Néppárttal (ÖVP), az egyetlen parlamenti erővel, amely hajlandó vele együttműködni. Van der Bellent az késztette pálfordulásra, hogy zsákutcába futottak az ÖVP és a szociáldemokraták (SPÖ), valamint a liberálisok koalíciós egyeztetései. Karl Nehammer kancellárként és néppárti vezetőként is lemondott. Mindez a legjobb családokban is előfordul, nem ez az érdekes. Hanem az, hogyan is gondolkodik az osztrák elit a demokráciáról.
Szeptemberben 1,4 millió polgár adta le voksát az FPÖ-re, 166 ezer bécsit leszámítva mindannyian vidéken. De ezzel az eredménnyel sokan képtelenek megbarátkozni. Itt is érvényes a recept: ha a baloldal vagy a se hús, se hal ÖVP nyer, akkor győzött a demokrácia, ha a jobboldal, akkor veszélybe került.
Az ősszel már írtunk arról e hasábokon (Te csak nácizz, boldog Ausztria! 2024. október 7.), milyen következetlenségek jellemzik az FPÖ jó eredményét követő riadt, „náciellenes” baloldali tüntetéseket. Ezek most, hogy Kickl ráadásul kormányalakítási megbízást is kapott, felerősödtek: tízezrek vonulnak az utcára Bécsben és a vidéki nagyvárosokban. „Nagyik a jobboldal ellen!”, „Nemet a nácikra!”, „Megvédeni a demokráciát!” – ezek a jelszavaik.