Tiszteletlenség ez, nem is annyira az FPÖ-vel, hanem 1,4 millió honfitársukkal szemben. Mintha azt üzennék nekik: ti nem dönthettek a vezetőinkről, ti csak az ellenzékre szavazhattok! De a polgár persze polgár, nem köteles indokolni a véleményét, és az ellen tüntet, aki ellen akar. Van der Bellen – mint közjogi méltóság – finnyássága azonban más: láthatóan vannak szerinte a demokráciában egyenlők és egyenlőbbek. Mindeközben a bécsi elit tényezői folyamatosan kárognak, az ÖVP-t is pszichológiai nyomás alá helyezve, amiért hajlandó összeállni az FPÖ-vel. Paul Lendvai, a budapesti születésű publicista már a harmadik köztársaságba átcsattogó hullámvasutat vizionálja, de kollégái is hasonló szellemben huhognak a liberális Der Standard hasábjain. Ízelítőül két cím: „A szabad újságírás nélküli ország fenyegetése Kickl alatt”, „Az FPÖ idegenellenes tervei a népesség egyötödére jelentenek veszélyt”. A pálmát alighanem az osztrák közmédia (!) péntek esti – természetesen a szólásszabadság jegyében készülő – szatirikus műsora viszi el, amelyben az ÖVP-ról úgy beszéltek: a „gazdagok szajhájából most a jobboldal szajhájá válik”. Német nyelvterületen egyébként a jobboldal önmagában megbélyegző kifejezés. Talán még inkább, mint az ősi mesterség megnevezése.

Volt ez persze még így sem. Az ezredfordulón összeurópai botrány lett abból – főleg a francia vészharangok folyamatos kongatása mellett –, hogy a Jörg Haider vezette FPÖ bekerült a néppárti vezetésű bécsi kormányba. Ausztria akkor még viszonylag új uniós tag volt, és Párizsban például úgy gondolták, nem engedhetne meg bármit magának. (Két év múlva már a franciák is nagyot néztek, amikor a nemrég elhunyt nemzeti frontos Jean-Marie Le Pen bejutott az elnökválasztás második fordulójába.) Az FPÖ legutóbb 2019-ben volt Bécsben kormányon, amikor is láthatatlan dolgos kezek gondoskodtak az úgynevezett Ibiza-botrány kirobbanásáról, Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár, valamint a néppárti Sebastian Kurz kormánya megbuktatásáról.

 Közülük a később kereszténydemokrata Kurt Georg Kiesinger egész a kancellárságig (1966–69) vitte, további huszonhárman pedig miniszterek lettek azokban a pártokban, amelyekre a fősodratú média a mai napig a „demokratikus” és az „európai” díszítő jelzőket aggatja. Adolf Hitler egykori pártjának 10 123 636-os számú tagkönyvesét – kissé kínos módon – Hans-Dietrich Genschernek hívták. Ő máig a legismertebb német külügyminiszter, Helmut Kohl egykori alkancellárja, a német újraegyesítés és a hidegháború lezárása egyik kulcsfigurája. Ausztriá­ban hosszú évekig vitatták a pártonkívüli, de ÖVP-kötődésű Kurt Waldheim náci háborús bűnökben játszott szerepét, de az egykori ENSZ-főtitkár ezzel együtt hat éven át osztrák köztársasági elnök lehetett.

Az FPÖ (ezek a „nácik”, ugye) egyébként már 1983-tól részt vett Fred Sinowatz és Franz Vranitzky, e nagy demokraták és európaiak (hiszen szociáldemokraták) egymást követő kormányaiban. Csakhogy szerény, 4,98 százalékos választási eredménnyel, hatalomtechnikai játékszernél nem ért többet a pártjuk. Ám 1999-ben Haider – aki 1950-ben született, mielőtt még valaki számolgatni kezdene – már 27 százalékot szerzett. Kickl pedig (1968-as évjárat) tavaly 29-et, de ha most lenne a választás, 35-37-et is kapna a friss felmérések szerint. Karintiában – ahonnan Kickl származik, Haider pedig tartományfőnök volt – a Szabadságpárt csaknem negyven százalékot söpört be szeptemberben. Ha a megrögzött nácizók közül valakinek elkerülte volna a figyelmét, nyugati szomszédunk kilenc tartománya közül ötben jelenleg is kormányoz a Szabadságpárt. Burgenlandban – ahol e vasárnap egyébként választásokat tartanak – korábban a Bécsben oly kényes ízlésű SPÖ is koalícióra lépett velük. Kismartonban, úgy látszik, oda lett az elvtársak ébersége, homokszemek kerülhettek az antifasiszta egységfront gépezetébe. Stájerországban immár vezető erő az FPÖ: pár hete Mario Kunasek volt védelmi miniszter (született: 1976) személyében szabadságpárti politikus az új tartományfőnök. Megkérjük kedves olvasóinkat, ha Grazban járva náci hordákat látnak az utcán masírozni, küldjenek róla fotót szerkesztőségünkbe!

Az osztrákoknak az 1980-as évek végére abból lett elegük, hogy a gyakorlatilag kétpártrendszer vadhajtásaként az SPÖ és az ÖVP – amelyek összesen a szavazatok több mint kilencven százalékát is megszerezhették – az egész országot leosztotta egymás között. A mondás szerint vécés néni is akkor lehetett valaki Bécsben, ha a két nagy párt valamelyikének tagkönyve lapult a zsebében. Mostanra meg elsősorban a tömeges bevándorlást és annak ismert hátulütőit elégelte meg csaknem másfél millió osztrák. 

Legyen a szabály egyszerű! Ha egy párt alkotmánysértő, tiltsák be! Ezt nemrég Görögországban meg is tették. Ausztriában 1988-ban betiltották az FPÖ-ről még az 1960-as években levált Nemzeti Demokrata Pártot. Ez a lehetőség továbbra is fennáll. Ha viszont egy párt választáson indulhat, az állami szervek képviselői – beleértve a közmédiát is – kezeljék egyenlően! A nácikártya-csomagban mégis cinkelt lapok bújnak meg. Ezeket akkor húzzák elő a nagy demokraták és európaiak, amikor az érdekükben áll. Magukról állítva így ki bizonyítványt arra vonatkozóan, mit is gondolnak a demokráciáról valójában, a lózungjaik mögé rejtve.