Nincs benne semmi újdonság, bárki megfigyelheti, ha a neten több irányból keresünk valamire, vagy ha csupán bekapcsolt állapotban lévő okoskészülék hatósugarában beszélünk valamiről, egyből érkeznek a témával kapcsolatos ajánlatok, hirdetések. Vérmérséklete szerint ki-ki ezt bosszantónak vagy éppen a tájékozódását segítő „ingyenes” szolgáltatásnak tekinti. Ha online vagyunk, bármit teszünk, annak nyoma marad. Ez is világos. Az egész folyamatot tekintve van a többség tévedésben. Azt gondoljuk, mindennek a végén ott van az ember. Az algoritmusok azért gyűjtenek rólunk adatokat, hogy azokat elemezve egy profilozó – hangsúlyozottan csakis szükség esetén – minél pontosabb testi-lelki jellemzést alkosson rólunk. De nincs profilozó, nincs pszichológus a háttérben. Helyesebben van: maga a mesterséges intelligencia. Az algoritmusok sokkal árnyaltabb személyiségrajzot készítenek rólunk, mintha a világ száz legnagyobb szaktekintélye kapna felkérést, felhatalmazást ugyanerre, a forrásokhoz korlátlanul hozzáférve.

S az algoritmusok sokkal körmönfontabban hálóznak be bennünket, mint a világ valaha élt legfurfangosabb megtévesztője, illuzionistája. A Társadalmi dilemma készítői nem véletlenül hasonlítják a működésüket a varázslókéhoz. Úgy csapnak be bennünket, hogy észre sem vesszük. S még annál is ügyesebben. 

„Ha valaki kizárólag az algoritmusok által szűrt információkra hagyatkozik, elveszítheti a kritikus gondolkodás képességét, és egyoldalúan látja a világot. Az MI-alapú tartalomajánlók megerősíthetik a meglévő véleményeket, torzítva a valóságérzékelést. Ha az emberek nem ellenőrzik forrásaikat és nem fejlesztik analitikus készségeiket, valóban teljesen az algoritmusok befolyása alá kerülhetnek.” S a ChatGPT nem is cáfolja, hogy ez társadalmi léptékben is megvalósulhat, mi több, részben már meg is valósult. „Az algoritmusok által vezérelt információbuborékok tömeges méretekben alakítják az emberek gondolkodását, politikai nézeteit és fogyasztói szokásait. Az MI által szűrt tartalmak polarizálhatják a társadalmat, erősíthetik az álhírek terjedését és manipulálhatják a közvéleményt. Ha a kritikus gondolkodás háttérbe szorul, egy egész társadalom is függővé válhat a digitális rendszerektől, csökkentve a demokratikus döntéshozatal minőségét.”

Akit irritál a mesterséges intelligencia használatának terjedéséhez fűzhető veszély, hajlamos azzal elhessegetni mindezt: az MI nem nőhet az ember fejére, s ha mégis fenyegetővé válna a helyzet, hát átmenetileg legfeljebb megfosztjuk energiaforrásaiktól, áramtalanítjuk e rendszereket. Ahogy Móricka elképzeli… Nos, először is egy ijesztő adat: a digitális rendszereket ellátó szervereknek csupán az MI működtetésével kapcsolatos energiaigényük időegységre vonatkoztatva ugyanakkora, mint amekkora Svédország teljes energiafogyasztása, s nem árulunk el vele titkot, ez az igény dinamikusan növekszik. S természetesen eme rendszerek energiaellátását mesterséges intelligencia segítségével szabályozzák. Elvonatkoztatva attól, hogy egyes elemzések szerint Földünk valamennyi metropoliszában, sőt talán valamennyi városában csupán huszonnégy órányi áramszünet beláthatatlan következményű káoszhoz vezetne, az algoritmusokat tápláló rendszereket technikailag sem olyan könnyű megfosztani a tápforrásuktól.

A Net­flix és a közösségi média különböző platformjai formálják egységesen az ízlést, divatot, a fia­talok szokásait, végső soron személyiségét. Teljesen kiszolgáltatottá válunk a mesterséges intelligenciának. Amit mi, emberek szabadítottunk magunkra, de amit már képtelenek vagyunk kontrollálni. Csak annyiban áll befolyásunk, helyesebben egy roppant önző és törpe kisebbség befolyása alatt, hogy az egyenirányított masszán keresztül lehet a legkönnyebben a profitot maximalizálni.

S hogy mi a remény, van-e egyáltalán remény?

Hadd idézzek egy másik disztópikus filmet. A Csillagok között (Matthew McConaughey főszereplésével) abban a képzeletbeli korszakban játszódik, amikor a Föld már-már alkalmatlan az emberi létre. A NASA kifejleszti a csillagközi űrutazás módszerét (ami jelenlegi tudományos ismereteink szerint persze nem megalapozott, de ettől a film még nem hiteltelen), s olyan bolygókat igyekszik felkutatni, amelyeken van remény az emberi életre. Az űrhajósok azon ígéret reményében vállalkoznak a misszióra, hogy mire visszaindulnak, a visszatérés elméleti hátterét is kidolgozzák. Persze nem így történik. A főhősnek mégis sikerül kapcsolatot teremtenie az otthoniakkal a kozmoszból, jelesül a szintén tudós lányával. Mégpedig az ötödik dimenzión keresztül. 

Hiszen a lélek is energia. Olyan energia, amivel a gépek, legyenek bár az embernél is intelligensebbek, sohasem rendelkeznek majd.

Hit, remény, szeretet. Közelítsünk bárhonnan, nem az eszünk, amelynek kapacitását a gépek már rég meghaladták, hanem eme hármas talapzat határozza meg emberi létezésünk alapjait.

A szerző előző írása a témában: MI – a társadalmi léptékű drog.