Egy nagyon kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet Márton Áron erdélyi római katolikus püspök szavaira:
A demokrácia csak a lelkileg művelt és fegyelmezett emberek között működik jól. A demokrácia igazi hordozója a nép, nem az utcai tömeg. A nép saját erejéből él és cselekszik, a tömeget kívülről mozgatják. A nép maga határozza meg a sorsát, a tömeg oda mozdul ahová az ösztöne vagy az ügyes emberek hajtják.
A múlt században, a trianoni tragédia után írta ezeket a sorokat a főpap, nyilván azzal a céllal, hogy tartsa a lelket az erdélyi magyarságban.
Mégis úgy érzem, napjainkban újra aktuálisak a gondolatai. Hiszen sorsunk, nemzeti létünk alapvető kérdéseivel kell ismét szembenéznünk. Pedig úgy léptünk az új évezredbe, hogy azt hittük, már révbe értünk. Csatlakoztunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, a biztonság és a jólét garanciáit nyújtó két szövetséghez. Aztán az orosz–ukrán háború és a balliberális amerikai/brüsszeli ideológiai úthenger át akart gázolni rajtunk. Amikor pedig újra elkezdtünk reménykedni, hogy az Egyesült Államokban győzött a józan ész és a „nép” vette saját kezébe a sorsát, akkor az európai „tömeg” és vezetői szembefordultak mindennel, még saját magukkal is.
A legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozón egyedül a magyar miniszterelnök maradt a valóság talaján, és vétózott. Tiltakozva az ukrajnai háború folytatása, az ország uniós csatlakozása és az Egyesült Államokkal való konfrontáció ellen. Sokan teszik fel azóta a kérdést, hogy mi értelme volt ennek, hiszen a többi huszonhat ország ellenében úgysem győzhetünk. Lehet, de az igazság kimondása, az egyenes kiállás volt az egyedül vállalható út.
És ez nem jelenti azt, hogy egyedül maradtunk, ahogy az I. világháború után. Hiszen Magyarország kiemelten jó kapcsolatokat ápol az új amerikai vezetéssel, ahogy Kínával és Oroszországgal is korrekt, kölcsönös előnyökön és tiszteleten alapulnak a viszonyaink. Sőt Törökországgal és a türk nemzetekkel, Izraellel és még számos jelentős országgal is.
Tehát elszigeteltségről, magányosságról beszélni értelmetlen. Ettől függetlenül még tény, hogy a brüsszeli vezetés és néhány nyugati politikus legszívesebben kiátkozna bennünket. De ezek az emberek valójában úgy hoznak döntéseket, hogy sem annak következményeivel, sem a realitásokkal nem számolnak. Vagy ha igen, akkor még rosszabb, mert cinikus módon árulják el népüket és az uniót is.
Most ott tartunk, hogy a megbukott német kancellár, a meggyengült francia elnök, a kisebbségi kormányzást folytató spanyol miniszterelnök és a paktumokkal hatalomban tartott brüsszeli vezetők az európai jóléti államot verik szét szisztematikusan. Úgy, hogy senki sem kérdezi meg a választókat, mit szólnak ehhez.
A magyarok viszont ismét elmondhatják a véleményüket arról, hogy akarják-e Ukrajnát az utolsó utáni pillanatig támogatni, és úgy felvenni az unióba, hogy semmilyen csatlakozási kritériumnak nem felel meg. Pedig most igazán fontos lenne tudni, hogy a nyugati emberek akarnak-e háborút, akarnak-e hadigazdaságot, akarnak-e konfliktust az Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal. Arról nem is beszélve, hogy akarnak-e saját atomfegyvert fejleszteni, fenntartani. Akkor, amikor Németországban a sötétzöldek hathatós nyomására bezárták a jól működő atomerőműveiket.
Talán most majd azt fogják elmagyarázni a szavazóiknak, hogy a békés célú atomenergia rossz és veszélyes, de az atombomba az jó és biztonságos? Még ezt is megérhetjük.
Ha ez nem lenne elég abszurd, a lengyel miniszterelnök is megpendítette, hogy atombombát akar, mert csak az garantálná országa biztonságát. Az Európai Unióban jelenleg Franciaország az egyetlen atomhatalom. Igaz, hogy mennyiségileg és minőségileg is messze le van maradva a nagyoktól, de Macron elnök már olyan közös európai atomernyőről álmodik, amely továbbra is francia kézben marad. Vajon ezt hogyan fogadná el a többi ország?
Most azzal tartják félelemben az embereket, hogy Oroszország le fogja rohanni Európát, ha legyőzi Ukrajnát. De arról nem beszélnek, hogy hogyan is tenné ezt, ha három esztendő alatt sem tudta legyűrni a szomszédját. A hidegháború vége óta Oroszország kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatokat épített ki az uniós országokkal, amelyeket a háború miatti szankciók tönkretettek. Miközben Európa folytatni akarja a háborút, és a valóságról nem véve tudomást le akarja győzni az oroszokat, ők már az amerikaiakkal kötnek gazdasági és politikai megállapodásokat. Így háború nélkül is az egyik meghatározó szereplője lesz Moszkva a világ újrafelosztásának. Ilyen értelemben már most joggal érezheti győztesnek magát.
Ezalatt mélyen hallgatnak a nyugati politikusok arról, hogy mi lesz az egymilliósra duzzasztott ukrán hadsereggel és a szétvert, szétlopott országgal a háború után. Ennek a fenntartását nem bírja el az unió. Nekünk csak a baj marad, hiszen az ország természeti kincseit most osztják el az amerikaiak és az oroszok. Az ukrán szervezett bűnözés pedig rázúdulna az unióra.
Harcedzett katonák ezreit alkalmazva szereznék meg a drog-, a prostitúció- és illegális kereskedelmi piacokat. Amit az afrikai és közel-keleti bűnbandák csinálnak jelenleg, csak könnyed lányregény lesz ahhoz képest, ami következne. Fegyver és ember erre lesz náluk bőven. Hogy ki fogja megfékezni őket? A súlytalan európai politikusok aligha, hiszen már a jelenlegi belbiztonsági helyzetüket sem tudják kezelni.
Ennek ellenére vakhittel, felfoghatatlan önbizalommal lökdösik egymást és Európa országait teljesen kilátástalan helyzetbe, gazdasági katasztrófába. Ez egy európai „népnek” sem áll érdekében.
A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója
