Az atomháborútól nem fél Európa, csak az atomerőművektől

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az orosz energiaforrásokról való teljes uniós leválásra vonatkozó javaslatát. Eszerint tiltanák, illetve korlátoznák az Oroszországból származó energiahordozókat, köztük az uránt, a dúsított uránt és más egyéb nukleáris anyagokat érintő behozatali megállapodásokat. Erről eszünkbe jut, hogy Nyugat-Európában nemcsak az orosz uránnal van gond, hanem − az ideológiailag erősen elfogult zöldpártiak riogatásainak köszönhetően – úgy általában az atomenergiával is. Ha pedig igényt tartunk a logikus gondolkodás képességének megőrzésére, akkor a francia, a brit, a német és más balliberális (részint bezöldült) politikai vezetők háborúpárti magatartására értelmes magyarázatot kellene találni, mert itt végső soron az atomenergia békés és nem békés célú felhasználásának összefüggéseiről is beszélhetünk.

Európa harciasnak tűnő politikusai folyamatosan ijesztgetnek bennünket az orosz agresszió rémképével, és mindenáron el akarják hitetni velünk, hogy Ukrajna az Európai Uniót is védi. Ezek a látszólag mindenre elszánt vezetők arra akarnak kényszeríteni minket, hogy tűrjük az oroszellenes szankciókból, az olcsó orosz energiahordozók behozatalának teljes tiltásából származó gazdasági károkat, amelyeket még meg akarnak fejelni Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásával, és annak katasztrofális következményeivel is.

És tűrnünk kellene az ukrajnai háború folytatásának terheit és veszélyeit is. Ne feledjük, ezt a proxyháborút az USA demokrata párti urai és európai elvbarátaik provokálták ki, amire lehetne legyinteni, de sajnos még mindig zajlik, és amíg tart, addig fennáll egy atomháború kirobbanásának kockázata is.

Látjuk, hogy miközben Donald Trump amerikai elnök felismerte az oroszokkal szembeni konfrontáció értelmetlenségét, és azon munkálkodik, hogy véget vessen a háborúnak, mert békében jobb lehetőségeket és életfeltételeket tud biztosítani az USA polgárainak, addig Európa háborús lázban égő vezetői szembemennek saját népeik elemi érdekeivel. Valamiért a háború folytatásától remélik a szebb jövőt.

Kétségtelen, a jelent sikerült oly mértékben lerontaniuk, hogy ennél már csak jobb jöhet, de arra egyikük sem tud válaszolni:

vajon miért kell kockáztatni az atomháborút? Miért kell Emmanuel Macron francia elnöknek az európai atomernyő kiterjesztéséről prédikálnia, s kijelenteni, hogy Franciaország nukleáris doktrínájában mindig jelen volt az „európai dimenzió”? Marine Le Pen, Macron patrióta belpolitikai ellenfele nemrég kijelentette, hogy az atomernyőnek francia nukleáris elrettentésnek kell maradnia, és rámutatott: az EU a jelenlegi válságot a tagállamok feletti nagyobb hatalomszerzésre használja.

Le Pennek igaza van. Nem véletlen, hogy Macron és körei tartanak tőle, és megpróbálják őt elütni a következő francia elnökválasztáson való indulás lehetőségétől.

Az oroszfóbiában szenvedő balliberális lengyel elnöknek, Donald Tusknak persze tetszik Macron ötlete, és örömmel fogadna atomfegyvereket Lengyelország területén. Az cseppet sem zavarja, hogy ezzel az orosz atomarzenál egyik lehetséges célterületévé tenné a hazáját. Nem zavarja, mert honfitársai erről úgysem nyilváníthatnak véleményt – baloldali kormányzás idején Európában ez már nem szokás.

Macronnak az atomerő kiterjesztésével kapcsolatos nagyzási mániája azért is érthetetlen, mert négy évvel ezelőtt, egy gyenge pillanatában beismerte, hogy a franciák 1966 és 1996 között gonosz dolgokat műveltek Francia Polinéziában, azt megelőzően pedig a Szahara algériai területein. Az történt, hogy Algériában, illetve a csendes-óceáni Mururoa és Fangataufa korallzátonyokon végrehajtott, kétszáznál több francia atomkísérlet miatt a térségek lakói közül sokan kaptak rákbetegséget okozó sugárterhelést.

Négy éve az elnök bevallotta, hogy a kísérleteket azért nem Creuse-ben vagy Bretagne-ban hajtották végre, mert ezek a helyek Franciaországon belül voltak. Vagyis a franciák akkoriban nagyon is tartottak a sugárveszélytől. Vajon miért gondolja Macron, hogy ma, az ezerszer hatékonyabb bombák árnyékában már nem kell félni az atomháborútól? (Igaz, brüsszeli jó tanács a csukott ablak, a három napra elegendő ivóvíz és a hideg élelem.)

Jól emlékszünk arra, amikor Japánban 2011 tavaszán bekövetkezett a fukusimai atomerőmű katasztrófája. Az európai zöldek nyomban félreverték a harangokat, s olyan hadjárat indult az atomerőművek ellen, hogy Angela Merkel kancellár félelmében az összes német atomerőművet bezáratta. Tőlünk nyugatra sokan félnek az atomerőművektől. Hogy is van ez? A bezöldült Nyugat-Európa fél az atomenergia békés felhasználásától, de a háborús célú felhasználástól nem fél? Ne bolonduljunk meg egészen!

A szerző író, újságíró