A képviseleti demokrácia felett egy jurisztokratikus uralmi gépezet nem tudna megszerveződni, ha az állam főbírái/alkotmánybírái és az őket meghatározott döntések felé ösztökélő globális NGO-hálózatok mellett nem létezne egy jól szervezett egyetemi jogászi hálózat is. Ez egyrészt megadja az elméleti igazolást e döntések meghozatalára (illetve kritikáival elrettenti a főbírákat e döntések helyett más döntések meghozatalától), másrészt kidolgozza az NGO-perlések számára a megfelelő érvelési formulákat.
Ez az egyetemi jogászi hálózat az utóbbi évtizedekben a globális episztemikus (tudásalapú) közösségeket egy meghatározott politika felé tolta el. Ez az eltolódás azt jelenti, hogy egy ilyen közösségbe már csak azok a tudósok, egyetemi emberek tartozhatnak, akik azonos politikai értékeket vallanak, és egy meghatározott célért küzdenek. Így már nem egyszerűen csak semlegesen „faggatják a valóságot”, hanem már csak abban az irányban nyitottak, amely a politikai értékeiknek megfelel.
Ha ez persze teljessé válik egy-egy tudományág közösségében, akkor fokozatosan megszűnik a szabad kutatás, és akik más politikai értékek mellett akarják „faggatni a valóságot”, azokat kitaszítja az ilyen monolittá vált tudósközösség. Vagyis ez ekkor már teljes mértékben egyetlen episztemikus közösséggé vált (torzult), és útban van afelé, hogy egyre nyilvánvalóbban csak mint egy szellemi-politikai csoport működjék, amely csak imitálja a tudósközösség jelleget, és eközben uralja ennek egyetemi tanszékeit és akadémiai kutatóhelyeit.
Ez játszódott le a közgazdaságtanban az elmúlt évtizedekben az egész világon, és a szabadpiaci irányzat hívei teljes mértékben elfoglalták az akadémiai világot és az egyetemi tanszékeiket. Aki egy keynesi állami beavatkozásra alapított, felpörgetett gazdaságpolitikát akart kezdeményezni ebben a közegben, az egyszerűen nem talált erre kiképzett közgazdászokat, mert az egyetemek csak szabadpiaci modellekkel teletömött fejű közgazdászokat bocsátottak ki. Ezért például itthon Matolcsy György fő gazdaságpolitikussá válva 2010 után végső megoldásként kénytelen volt külön intézményben foglalkozni ezzel a politikával a kecskeméti Neumann János Egyetemen, hogy megtörje ezt a szabadpiaci egyetemi monopóliumot.
Az episztemikus közösség tehát bizonyos fokig már torzulás, mert nem semleges tudósközösség, hanem meghatározott értékhangsúlyok iránt elkötelezett szellemi közösség, mely nem engedi meg soraiban, hogy más értékhangsúlyok alapján kutasson bárki is. Ám míg egy-egy tudósközösségben több ilyen befelé lezáródó értékközösség van egymás mellett, addig ezek konkurenciája még megőrzi a tudományos szabadság lehetőségét. A társadalomtudományokban és a jogtudományban pedig amúgy sem lehetséges az értékválasztás nélküli kutatás, szemben például a természet- és műszaki tudományokkal, így itt csak a monopoljelleget lehet eltüntetni, de természetesnek kell felfogni az episztemikus közösségek létét.
A jurisztokrácia mögötti most tárgyalt episztemikus közösség azonban túlmegy az ilyenfajta átlagos közösség jellemzőin, mert nem egyszerűen csak egy egyetemi jogászközösséget jelent ez, hanem egyrészt feszesen össze van kötve a gyakorlati perlési feladatokat ellátó globális NGO-hálózatokkal (sokszor párhuzamosan mindkét hálózatban részt vesz egy-egy egyetemi jogász tagjuk), másrészt több országot átívelő működésüket egy többé-kevésbé centralizált vezérkar irányítja, mely szorosan csatlakozik az egészet szervező és finanszírozó globális alapítványi főnökséghez.
Így például az ennek központi alapítványi szerveződését ellátó Open Society hálózati rendszer egyrészt az NGO-hálózatokat is felügyeli és irányítja számtalan leágazásával; Helsinki Bizottságok sok országot átszövő hálózata, ugyanígy az Amnesty International hálózatáé is, de Magyarországon még az Eötvös Károly Intézet is.
Másrészt ezekben ezen irányzat akadémiai/egyetemi jogászrészlegeinek vezetői is helyt kapnak, nem is beszélve az EU-finanszírozással működő egyetemi és akadémiai részlegekbe már beépült embereikről, például a firenzei European University Institute (EIU) ennek egyik főhadiszállása.
Ez a hadsereg méretű stáb csak a központi szervezetét tekintve – az Open Society Foundations honlapja szerint – majdnem ezerfős vezető gárdát jelent, melyet a leágazó szervezetei és ezek tagszervezetei több mint 120 országban sok-sok ezerre növelnek. De az Open Society mellett az CEU részlegei is ezt jelentik, és innen már rég végbement a többi egyetem releváns jogi kari tanszékeibe (főként az alkotmányjogi és a nemzetközi jogi tanszékekbe) beépülésük. Ez a sokrétegű hálózati rendszer pedig az egész világra kiterjed; még az európai jurisztokrácia Latin-Amerikába és Afrikába exportálásának kutatásánál is találkoztam az ottani leágazásaikkal.
George Soros bejelentette a közelmúltban, hogy egymilliárd dollárt különített el egy egész világra kiterjedő világegyetem szerveződésére. Ezt most úgy kell pontosítani, hogy ez a szerveződés már ma is létezik, ám ez az egymilliárd dollár megsokszorozza majd hatalmi befolyását az egyes államok feletti jurisztokratikus gépezetén keresztül.
Ezzel a rendszerszerű politikai szerveződéssel azonban ez az egyetemi jogászi hálózat egyre inkább már csak mímeli a tudósközösség jelleget, és valójában egy politikai aktivista csapatot jelent, amely sikeres egyetemfoglalásaik révén tudósnak álcázott jogászharcosok együttesét jelenti, professzori címekkel, tanszékvezetői és más egyetemi címekkel letakarva. Ez a szerveződés már az amúgy is torzult (de a társadalomtudományokban jórészt elkerülhetetlen) episztemikus közösség jellemzőinek sem felel meg, és az általa működtetett jurisztokráciát a tudományosság látszatával legitimálja.
A szerző professor emeritus
