Az episztemikus közösség tehát bizonyos fokig már torzulás, mert nem semleges tudósközösség, hanem meghatározott értékhangsúlyok iránt elkötelezett szellemi közösség, mely nem engedi meg soraiban, hogy más értékhangsúlyok alapján kutasson bárki is. Ám míg egy-egy tudósközösségben több ilyen befelé lezáródó értékközösség van egymás mellett, addig ezek konkurenciája még megőrzi a tudományos szabadság lehetőségét. A társadalomtudományokban és a jogtudományban pedig amúgy sem lehetséges az értékválasztás nélküli kutatás, szemben például a természet- és műszaki tudományokkal, így itt csak a monopoljelleget lehet eltüntetni, de természetesnek kell felfogni az episztemikus közösségek létét.

A jurisztokrácia mögötti most tárgyalt episztemikus közösség azonban túlmegy az ilyenfajta átlagos közösség jellemzőin, mert nem egyszerűen csak egy egyetemi jogászközösséget jelent ez, hanem egyrészt feszesen össze van kötve a gyakorlati perlési feladatokat ellátó globális NGO-hálózatokkal (sokszor párhuzamosan mindkét hálózatban részt vesz egy-egy egyetemi jogász tagjuk), másrészt több országot átívelő működésüket egy többé-kevésbé centralizált vezérkar irányítja, mely szorosan csatlakozik az egészet szervező és finanszírozó globális alapítványi főnökséghez.

Másrészt ezekben ezen irányzat akadémiai/egyetemi jogászrészlegeinek vezetői is helyt kapnak, nem is beszélve az EU-finanszírozással működő egyetemi és akadémiai részlegekbe már beépült embereikről, például a firenzei ­European University Institute (EIU) ennek egyik főhadiszállása.

Ez a hadsereg méretű stáb csak a központi szervezetét tekintve – az Open Society Foundations honlapja szerint – majdnem ezerfős vezető gárdát jelent, melyet a leágazó szervezetei és ezek tagszervezetei több mint 120 országban sok-sok ezerre növelnek. De az Open Society mellett az CEU részlegei is ezt jelentik, és innen már rég végbement a többi egyetem releváns jogi kari tanszékeibe (főként az alkotmányjogi és a nemzetközi jogi tanszékekbe) beépülésük. Ez a sokrétegű hálózati rendszer pedig az egész világra kiterjed; még az európai jurisztokrácia Latin-Amerikába és Afrikába exportálásának kutatásánál is találkoztam az ottani leágazásaikkal. 

Ezzel a rendszerszerű politikai szerveződéssel azonban ez az egyetemi jogászi hálózat egyre inkább már csak mímeli a tudósközösség jelleget, és valójában egy politikai aktivista csapatot jelent, amely sikeres egyetemfoglalásaik révén tudósnak álcázott jogászharcosok együttesét jelenti, professzori címekkel, tanszékvezetői és más egyetemi címekkel letakarva. Ez a szerveződés már az amúgy is torzult (de a társadalomtudományokban jórészt elkerülhetetlen) episztemikus közösség jellemzőinek sem felel meg, és az általa működtetett jurisztokráciát a tudományosság látszatával legitimálja.

A szerző professor emeritus