Kereken két évtizede, 2005. szeptember 26-án szavazta meg az Országgyűlés Románia és Bulgária európai uniós csatlakozását. Ezzel egy történelmi ablak bezárult, Gyurcsány Ferenc vezetésével a belső-magyarországi politikai elit elszalasztott egy vissza nem térő lehetőséget. Meg lehetett volna kérni ugyanis a támogatás árát, amint arra az erdélyi autonomista prominensek ismételten rámutattak.
Ha a budapesti kormány az erdélyi magyar nemzeti közösség háromszintű autonómiájának intézményesítéséhez köti ezt a gesztust, a bukaresti hatalom jó eséllyel engedett volna. Így viszont még a kulturális autonómia látszatát, a magyarság közjogi kompetenciáinak pontos körülhatárolását a bizonytalan jövőbe kitoló, „nesze semmi, fogd meg jól” zsánerű kisebbségi törvényt sem szavazták meg.
Mi több, azóta sem született hasonló tárgyú jogszabály.
Akkor azzal nyugtattak minket, hogy az EU-tag Romániában majd jobb lesz a sorsa az erdélyi magyarságnak. A „hurráoptimista”, illuzórikus, s nem utolsósorban szemellenzős „euro-retorika” nemcsak az akkori baloldalt jellemezte, hanem a 2002 után a nemzeti erőktől fokozatosan távolodó, majd az SZDSZ karjaiban kikötő MDF elnökét, Dávid Ibolyát is, meg nyilván az RMDSZ kollaboráns szárnyát, legfőképpen Frunda György sztárszenátort, a tizenkét évvel korábbi Neptun-gate egyik főszereplőjét.
Minden hullámhosszon azt hallhattuk, hogy az EU mindent megold, hogy légiesülnek a határok. A valósággal még lazább viszonyban levők odáig jutottak elragadtatásukban, hogy egyenesen a határok megszűnéséről beszéltek.
Mintha az országhatár vonatkozásában az egyetlen kérdés az lenne, hogy fel kell-e mutatni valamilyen okmányt az átlépésekor, s nem az, hogy területileg kijelöli az állam szuverenitásának érvényesülését, amibe beletartozik a többségi nemzet mellett élő nemzeti közösségek nyelvi és egyéb jogainak meghatározása.
Akkoriban gyakran elhangzott nemzeti körökben az a félkomoly felvetés, hogy ha jelentéktelenek a határok, akkor mit számít, hogy hol húzódnak – ott, ahol megtiporva észszerűséget, igazságosságot és történelmi jogot Trianonban meghúzták, vagy a Kárpátok vonalánál, ami egyébként Európa egyik legstabilabb határa volt ezer éven át.
