Bogár László

Caracas Kijevben?

Most egy olyan korszak kezdődik, ahol bárki bármikor bármit megtehet, és formálisan sem kell úgy tennie, hogy ő valójában csak a „rendet” szerette volna helyreállítani.

Bogár László

amerika Kína érdekszféra oroszország 2026. 01. 19. 5:42

Fotó: PEDRO MATTEY

Az amerikai birodalom látványtechnikailag pazar akciója Caracasban új fejezetet nyitott a globális hatalomgyakorlás „nagykönyvében”. Ez egyúttal a nyitánya is az e globális hatalomgyakorlásra hivatott „háromtest-birodalom”, vagyis Amerika, Oroszország és Kína együttműködésének. A „látványtechnika” csúcsra járatása pedig azért volt ilyen extrém, mert az amerikai birodalom ezzel jelezte, hogy az új korszak új eljárásmódja ilyen és ehhez hasonló akciókban nyilvánul majd meg. Vagyis, legalábbis az új világrendszer logikája szerint, Kína ezt teheti Tajpejben, Tajvan fővárosában, és Oroszország is hamarosan Kijevben, Ukrajna fővárosában.

Könnyű, gyors és olcsó megoldás. Persze az olcsóság csak relatív, mert ez a kaland Caracasban becslések szerint nagyjából hárommilliárd dollárjába került az amerikai adófizetőknek, tehát nagyjából egymilliárd dolláros óradíjat számláztak ki a „fiúk” a Delta Force-tól. Kína és Oroszország persze felháborodást színlel és „cicceg” kicsit, vélhetőleg az előzetes megegyezés szerint, ahogy majd Amerika is fog a triumvirátus két másik tagjának hasonló akciói során.

Az orosz elnök például kijelentette, hogy a nemzetközi jog semmibevétele nem szép dolog, ami persze elég vicces, de a humor fontos egészségvédő tényező. Azon viszont érdemes elmerengeni, hogy vajon Oroszország 2022-ben miért nem ezt a Caracas-modellt követte, hisz ebben az esetben ha nem is három óra alatt, de mondjuk három nap alatt véget ért volna „speciális művelet” (és legfeljebb száz áldozattal), amely lassan már négy éve tart, és feltehetőleg több mint egymillió ember halálát okozta. A globális média egyébként már közzé is tette, hogy Oroszország háborúja most már hosszabb ideje zajlik, mint a német Harmadik Birodalomnak a Szovjetunió elleni hadjárata, amelynek során a Wehrmacht előbb Berlintől Moszkváig tartó, majd Moszkvától Berlinig tartó „visszaútja” során minden idők legnagyobb véráldozatát szenvedte el mindkét nép.

Az amerikai birodalom rendkívül látványos akciója persze „technológiai üzenet” is volt. Vagyis hogy Kína és Oroszország persze a háromtest-egyezség nyomán megteheti ezt, de csak akkor, ha van hozzá adekvát katonai technológiájuk. Márpedig az a tény, hogy Oroszország 2022-ben nem volt képes élni ezzel a lehetőséggel, azt valószínűsíti, hogy azért nem élt, mert nem volt mivel. Üzenetértékű az is, hogy a Delta Force Venezuelában éppen az orosz és kínai technológiát „kapcsolta ki”, technológiailag is lealázva két háromtest-riválisát. A nagy kérdés azonban az, hogy ha ezzel az akcióval „lehull a lepel”, vagyis görög nyelven szólva eljött az apokalipszis, akkor miként változik meg a világhatalom struktúradinamikája.

Az Európa történetének legöldöklőbb konfliktusa, az 1618 és 1648 között lezajlott harmincéves háború utáni vesztfáliai békerendszer fogalmazta meg azokat a nemzetközi jogi alapokat, amelyek azóta is arra szolgáltak, hogy valamilyen formális rendbe szervezzék a világ legfőbb hatalmi szereplőinek viszonyát. Ez vezetett el Francis Fukuyama 1989-es felismeréséhez, hogy a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság kombinációja, lévén, hogy minden lehetséges világok legjobbika elhozza a „történelem végét”. Nem érdemes tovább próbálkozni, mert ennél tökéletesebb berendezkedés nincs és nem is lehet.

Mostanában egyre többször van olyan érzésünk, hogy ez valóban a „történelem vége”, de nem egészen abban az értelemben, ahogy Fukuyama gondolta. Ma már egyértelmű, hogy a modern Nyugat azon víziója, hogy ő és csakis ő képes a világ első (és egyben utolsó) univerzális civilizációjának a megteremtésére, most látványosan megbukik. A liberális demokrácia és szabadpiac „kombó” csak egy jól álcázott globális diktatúra fedőszerve volt eddig is, csak erről nem illett nyíltan beszélni. E diktatúra legbelső történelmi magját egy igen figyelemreméltó feltevés képezi, amit talán a legnyíltabban Thomas Piketty francia sztárközgazdás adott meg másfél évtizeddel ezelőtt. Nagy bestsellerében, amelynek címe a Tőke a XXI. században azt fejtegeti, hogy valójában teljesen esetleges és önkényes az, hogy konkrétan egy nép ural egy területet bárhol a világon, akármilyen hosszú idő óta. Mert hogy ezzel, ha az a terület kellően gazdag természeti erőforrásokban, akkor csak egy olyan extra „járadékot” élvez, ami nemcsak őt, hanem az egész „emberiséget” illeti meg. És innen már csak egy ugrás annak a kimondása, hogy „ki az emberiség, azt én mondom meg”. Tehát hogy ki lép fel az emberiség nevében „közös” birtokba venni a térség javait.

Számos jel utal arra, hogy a világ most éppen egy ilyen korszakba lép be. A liberális demokrácia, szabad piacgazdaság, az erre épülő nemzetközi együttműködési rendszer és az ezt szabályozó nemzetközi jog eddig is csak diszkrét álca volt, és a nagyhatalmak bármelyike, amelynek volt kellő katonai technológiája, bármikor és bárhol megsérthette ezeket a „szent és univerzális” elveket. De legalább volt mit megsérteni, vagyis mégiscsak volt egy formális rend, de ennek most vége lett, méghozzá durván, fesztelen természetességgel és nyíltan deklarálva.

Most egy olyan korszak kezdődik, ahol bárki bármikor bármit megtehet, és formálisan sem kell úgy tennie, hogy ő valójában csak a „rendet” szerette volna helyreállítani. Most azért még elég nehéz megítélni, hogy akkor ez most jó vagy rossz, de az egészen biztos, hogy más, méghozzá nagyon más. Ahogy Donald Trump szokta mondani, „érdekes idők jönnek”. Így igaz!

A szerző közgazdász