Talán legmaradandóbb élményem az volt, amikor az ELTE ÁJTK Politológia Tanszékének egyik nagy tekintélyű oktatója naiv kíváncsisággal kérdezte, reflexióként nemzetelvű politikai krédóm vázolására, hogy abban a multipoláris erőtérben, ami jellemzi a közéletet, miért gondolom, hogy a nemzeti dimenzió kiemelt jelentőségű lenne. Látszott rajta, hogy tényleg nem érti. Miközben evidens, hogy ez adja az állam funkcióját az európai kultúrában. A nemzetszolgálat nem egy a lehetséges eszmék közül, hanem alapeszme. Az állam, hacsak meg nem kaparintják az irányítását idegen érdekeket szolgáló ügynökök, voltaképpen nem más, mint a nemzeti közösség legfontosabb érdekérvényesítő eszköze a nemzetközi erőtérben.

Akkor még cseppfolyós, alakítható volt a helyzet, a történelem nagy váltói még nem voltak beállítva. Az 1995-ben koncepcionális síkon megfogalmazott és hivatalos programmá emelt autonómiaprojekt kisiklatása lényegében ezeknek a kerékkötő elemeknek a szövetségére épült. Ahogy Szőcs Géza mondta, ez volt az erdélyi lib-lab paktum, ami ismerős lehet a brit politikából. Ez esetben a doktriner, nemzetellenes liberálisok és a labancok szövetségét jelentette. Kísérteties volt a párhuzam az anyaországban akkoriban regnáló MSZP–SZDSZ-koalícióval.

Nemcsak Isten és a haza fogalma dekódolhatatlan e társaság tagjai számára – határoktól függetlenül –, de fittyet hánynak a maguk alkotta szabályokra is. Ez is olyan kérdés, ami megannyiszor bebizonyosodott Domokos Géza és Markó Béla vezetése alatt az RMDSZ berkeiben, lásd a Hargita megyei listahamisítást vagy Kincses Előd jogtalan felfüggesztését megyei elnöki tisztségéből, hogy csak a legkirívóbb eseteket említsem.

S mit látunk ma kicsiben és nagyban? Azt, hogy amilyen a gazda, olyan a szolga. 

Zsoldosaik pedig – hűen szellemi elődpártjukhoz, az SZDSZ-hez, amely az első adódó alkalommal elárulta az alkotmányos demokrá­ciát és a taxisblokád idején puccsal akarta átvenni az ország irányítását az alig fél évvel korábban szabadon megválasztott Antall-kormánytól – most feles többséggel megszavazott alkotmánymódosításról, s lényegében a magyar államnak ex lex állapotba taszításáról delirálnak.

Veszélyesebbek, mint bármelyik kihívó csapat eddig, mert elképesztő erők húzódnak meg mögöttük. Ez a társaság két ízben megszerezte már a kormányzati hatalmat, 1994-ben és 2002-ben. Utóbbit követően – „trükkök százaival” – a rendszerváltás utáni történelmi korszakban először meg is tartották újabb négy évre, s az eredményt ismerjük. Most ismét hatalomra készülnek, és mellbeverő az a nyíltság, hogy nem is rejtegetik a globális mélyállam látható intézményeihez való kötődésüket. Legtisztábban és legegyértelműbben a kormány bírálatával sem spóroló Schiffer András fogalmazott, leszögezve, hogy Magyar Péter BlackRock-gyarmatot akar berendezni Magyarországon.

A brüsszeli báb önálló mozgást imitál, majd ezért „megbüntetik”. Ez a manőver egyszerre kíméli meg a tiszás képviselőket attól, hogy állást foglaljanak olyan kérdésekben, amelyek megosztják a magyar társadalmat, mint például az orosz–ukrán konfliktus vagy a migránskérdés, másik oldalról pedig azt a látszatot teremti, mintha Magyar Péter rendelkezne bármiféle önállósággal. Mintha szembe merne menni kenyéradó gazdáival – azokkal, akik egyszerre törekednek a nemzetek, nemzetállamok és az európai kultúra, életforma és világlátás felszámolására.

Amikor néhány éve a gonosz birodalmaként mertem aposztrofálni az Európai Uniót, felhördültek a másik oldalon. Természetesen fenntartom, hogy 

Néhány hete, január 10-én volt nyolcvan esztendeje, hogy egy gyalázatos koncepciós pert követően kivégezték Bárdossy László volt magyar miniszterelnököt. A mártír politikus, szembenézve a kivégzőosztaggal, a sortűz vezénylése előtt így kiáltott fel: „Istenem, szabadítsd meg hazámat ezektől a banditáktól!” Mi sem kívánhatunk mást. Mert ezek ugyanazok. De fohászkodni nem elég. A döntés a mi kezünkben van, csak rajtunk múlik, hogy a Magyarország behódoltatására szerveződött sokadik globalista segédcsapatot is oda küldjük, ahová való – a süllyesztőbe.