Amikor tegnap néhány perccel kilenc óra után kijött a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA közleménye, miszerint Budapest átvállalja Fukuokától a rendezést, így nem marad el az idei vizes világbajnokság, a baloldali média torpedónaszádját az a kérdés foglalkoztatta, vajon visszaépítik-e a Batthyány térre a 27 méter magas ugrótornyot, s hozzá kell-e nyúlni újra a Duna Arénához. Értjük. Bennfentes információikra hivatkozva esetleg még kiszivároghatott volna, miszerint a kormány a Duna felduzzasztását tervezi, hogy a karmelita kolostorból is követni lehessen a látványos óriástoronyugrás versenyeit. Nos, nem és nem. A világbajnokság megrendezése nem jár semmiféle extra költséggel, ellenkezőleg, a költséghatékonyság a vezérlőelv, nem épül új uszoda és torony, éppen ezért az óriás-toronyugrás ezúttal kimarad a vb programjából. A FINA továbbá alaposan visszavágta a jogdíjakat, s a maga részéről vállalja, hogy a szokásosnál sokkal kisebb létszámú delegációt küld az eseményre. Mi több, a világbajnokság nem korlátozódik a fővárosra, hiszen a vízilabdatorna egy-egy csoportjának Debrecen, Szeged, illetve Sopron ad otthont.
A világversenyek rendezése, a sportlétesítmények építése politikai ügy lett Magyarországon. Először azon volt trendi élcelődni – kapaszkodjanak meg, a magyar sport legnagyobb tradícióval bíró szervezetében is –, hogy hazánk csupa periferiális sportág seregszemléjének ad otthont. Amióta aztán Budapest csúcssportágak képviselőit látja rendszeresen vendégül, presztízsberuházásnak bélyegeztetnek meg a pazar létesítmények. Nehéz a megfelelő mértéket eltalálni – a mindenki tetszését elnyerő és igényét kielégítő mértéket. Jártam, méghozzá a világ egyik legfejlettebb országai közé tartozó Kanadában, cserkésztáborra emlékeztető kajak-kenu világbajnokságon, s még ma is a végletek országaként jellemezhető Brazíliában futball-vb-n olyan stadionban, amelyről már akkor lehetett tudni, hogy csupán arra a néhány mérkőzésre építették, későbbi kihasználtsága bizony erősen kérdéses.
Budapest arénái ma is állnak és betöltik funkciójukat. A Duna Aréna immár a harmadik világverseny bázisa lesz (ne feledjük, a 2017-es vizes vb után a 2020-as vízilabda Eb-t is itt rendezték, s a mostani beugró szerep nem veszélyezteti a 2027-es világbajnokságot sem), a Puskás Arénában négy Európa-bajnoki meccset is rendeztek, s a magyar válogatott remélhetőleg még számos emlékezetes meccset vív a falai között, ahogy a népligeti arénát sem csupán az idei férfikézilabda-kontinensviadalra húzták fel, s hogy ne feledkezzünk meg róla, 2023-ban az atlétikai világbajnokságnak is Budapest lesz a helyszíne.
Igen, igen, de ciki, hogy újra és újra Budapest a vizes vb házigazdája – húzzák a szájukat a hivatásos fanyalgók. Érdekes, amiatt még senki sem emelt kifogást, hogy a francia nyílt teniszbajnokságot minden évben Párizsban rendezik, pedig a liberté, égalité, fraternité szellemében egyszer igazán kiérdemelhetné a lehetőséget valamelyik még ma is gyarmati függőségben sínylődő óceáni sziget. Vagy az is égbe kiáltó igazságtalanság, hogy a dartsvilágbajnokság szervezői foggal-körömmel ragaszkodnak Londonhoz, az Alexandra-palotához, pedig éppenséggel a brit Nemzetközösség bármely tagja, mondjuk Banglades is jogot formálhatna a népszerű játék csúcseseményére.
Nem ciki: büszkeség. Ez most tényleg az. Magyarország mentőövet nyújtott az úszósportnak – ahogy fogalmazott. Mellesleg a Tokióban várakozás alatt szerepelt háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok úszónőnek is fel van adva a lecke: ha idén valóban befejezi a pályafutását, végállomásként keresve sem találhatna alkalmasabbat a hazai rendezésű világbajnokságnál.
Borítókép: A Duna Aréna a főváros XIII. kerületében (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
