Budapest arénái ma is állnak és betöltik funkciójukat. A Duna Aréna immár a harmadik világverseny bázisa lesz (ne feledjük, a 2017-es vizes vb után a 2020-as vízilabda Eb-t is itt rendezték, s a mostani beugró szerep nem veszélyezteti a 2027-es világbajnokságot sem), a Puskás Arénában négy Európa-bajnoki meccset is rendeztek, s a magyar válogatott remélhetőleg még számos emlékezetes meccset vív a falai között, ahogy a népligeti arénát sem csupán az idei férfikézilabda-kontinensviadalra húzták fel, s hogy ne feledkezzünk meg róla, 2023-ban az atlétikai világbajnokságnak is Budapest lesz a helyszíne.

Igen, igen, de ciki, hogy újra és újra Budapest a vizes vb házigazdája – húzzák a szájukat a hivatásos fanyalgók. Érdekes, amiatt még senki sem emelt kifogást, hogy a francia nyílt teniszbajnokságot minden évben Párizsban rendezik, pedig a liberté, égalité, fraternité szellemében egyszer igazán kiérdemelhetné a lehetőséget valamelyik még ma is gyarmati függőségben sínylődő óceáni sziget. Vagy az is égbe kiáltó igazságtalanság, hogy a dartsvilágbajnokság szervezői foggal-körömmel ragaszkodnak Londonhoz, az Alexandra-palotához, pedig éppenséggel a brit Nemzetközösség bármely tagja, mondjuk Banglades is jogot formálhatna a népszerű játék csúcseseményére.

Nem ciki: büszkeség. Ez most tényleg az. Magyarország mentőövet nyújtott az úszósportnak – ahogy Hosszú Katinka fogalmazott. Mellesleg a Tokióban várakozás alatt szerepelt háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok úszónőnek is fel van adva a lecke: ha idén valóban befejezi a pályafutását, végállomásként keresve sem találhatna alkalmasabbat a hazai rendezésű világbajnokságnál.

Borítókép: A Duna Aréna a főváros XIII. kerületében (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)