A közösségi média minden létező felületén folyamatosan követhető az amerikai nagykövet fotónaplója. A VIP-turistának felcsapott David Pressman a kommunista szobrok parkjába látogat, majd Jeszenszky Gézával sétálva vesz történelemórát a Kossuth téren. Pápán katonai gép pilótafülkéjéből vázolja gondolatait egy mikrofonnak, Debrecenben diákokkal találkozik, gyárat látogat és átveszi a helyi sportklubtól a nevére szóló mezét. Nincs mindezzel gond: alig két hónapja érkezett, ismerje meg az országot, amely fogadta. Nem mi fizetjük, így elsősorban nem a mi dolgunk megítélni, hasznosan tölti-e az idejét a diplomáciai amorózó, aki – médiakirakatba tett mosolyalbumának tanúsága szerint – mintha beleszerelmesedett volna ebbe az országba. Kivéve persze annak kormányát, valamint azt a hárommillió embert, aki megszavazta. De ne akadjunk fenn apróságokon: még egy valódi New York-i sem tökéletes.

Mindamellett e hasábokon, nagykövet esetében pedig vezércikkek immár példátlanul hosszú sorában lapunk is utalt már arra, valami nagyon nem stimmel ezzel az egyfelől színészkedő, a kényes kérdésekben pedig – mert kár tagadni, a magyar–amerikai kapcsolatokban vannak ma ilyenek – stikában üzengető, médiaposztokban tromfoló, legutóbb például a miniszterelnököt dezavuáló hozzáállással. Különösen, hogy Pressman több megnyilatkozásából nyilvánvaló volt már a nyomásgyakorló szándék, a magyar belpolitikába való beavatkozás igénye. Ez diplomáciai kérdés: nem fogadható el akkor sem, ha az amerikaiak úgy vélnék, megdolgozik az adódollárjaikért. A magyarországi ellenzék holdudvarába tartozó „civil szervezetekkel” való látványos kapcsolattartást – elő lehet keresni a májusi lapszámot – már akkor borítékoltuk, amikor a Fehér Ház még csak jelölte Budapestre Pressmant. De az Országos Bírói Tanács egyes tagjaival való, láthatóan kedélyes minapi eszmecsere még ennek tükrében is határátlépésnek tűnik; a Tűzfalcsoport értesülése szerint nem is lelt pozitív visszhangra bírósági körökben. A blog szerzőjének alighanem igaza van: elképzelhetetlen, hogy magas rangú szövetségi bírók tereferéljenek mondjuk a washingtoni magyar nagykövet kanapéjába süppedve (hacsak nem az amerikai baseballbajnokság mostani nagydöntője az egyetlen téma). Igazságszolgáltatásunk szorul talán a leginkább védelemre a külső befolyással szemben a hatalmi ágak közül, olyankor meg különösen, amikor a tengerentúlról az itteni ellenzékhez guruló dollároktól hangos épp a sajtó.