Szó se róla, a környezetbarát megoldásoknak mindenképpen fontos egyre nagyobb szerepet engedni a jövő energiaellátásában. A valóság talajáról azonban nem kellene elrugaszkodni, mert a végén még fejjel megyünk a falnak. A Századvég energetikai szakértője nem is olyan régen több szempontra is felhívta a figyelmet, amelyeket érdemes lenne az elefántcsonttoronyban okoskodó döntéshozóknak is mérlegre tenniük.
Az elképzelések megvalósításához ugyanis kevés a napelemek és a szélerőművek telepítése. Mi lesz például a háztartások fűtési rendszereivel, az iparvállalatokkal vagy éppen a közlekedési eszközökkel? Mindezeket egyik napról a másikra nem lehet kiépíteni, átalakítani és tömegesen lecserélni. Az út vége bizonyosan messze van, miután az unióban 73 százalékos a szén-, az olaj- és a gázfelhasználás aránya.
Megkerülhetetlen kérdés az energiaellátás biztonsága is. A megújulók termelése ugyanis kiszámíthatatlan, ezért a nap- és szélerőművek tömeges építése mellett a szabályozható erőműveket is fejleszteni kell.
A szabályozható erőmű pedig nem mellékesen például a gázerőmű. Nem véletlen, hogy a zöldtechnológia terjedése mellett a gáz felhasználása is emelkedett az elmúlt években Európában. Ha a rendszer egyik lábát hirtelen levágjuk, akkor borul az egész, és a mindennapi élet lesz nehezebb a jelentős áramkimaradásokkal.
És akkor most érkeztünk el ahhoz a területhez, amelyet az Európai Bizottság zöldmámoros vezetői biztosan nem szeretnek hallani. A megújuló energia működtetése ugyanis szintén nyersanyagigényes. A szükséges nyersanyagot pedig hatalmas mennyiségben Kína biztosítja, ahogy a napelemek több mint kilencven százalékát is ott állítják elő.
Nem nehéz kitalálni, hogy a fentiek fényében milyen útra tévedhet Európa. Az unió könnyen csapdahelyzetben találhatja magát, mert az egyik függőségét lecseréli egy másikra, mégpedig rendkívül drágán.
