Különösen, ha kicsit mélyebbre ásunk. Gyakran idézett tétel, miszerint a bevándorlók a nyugati államok önfeladás szintjére emelt befogadási törekvései ellenére sem érzik sajátjuknak az új hazát.
A marokkói válogatott játékosai arra szolgáltatnak példát, hogy nem csak a beilleszkedési nehézségekkel küzdő, nehéz sorsú tömegek gondolkodnak így.
A marokkói játékosok többsége a kiemelt európai ligák csapataiban futballozik, ennek megfelelően ma már mindannyian dúsgazdag sportemberek, a válogatott, a haza mégis mindennél fontosabb nekik. Hogy ez mennyire így van, arról még inkább az árulkodik, hogy a huszonhat fős keretből tizennégy játékos nem is Marokkóban született. Közülük talán a leghíresebb, Achraf Hakimi történetesen a spanyol fővárosban. A Real Madrid akadémiáján nevelkedett, majd mint spanyol állampolgárt fiatalon behívták a spanyol korosztályos válogatottba. Nem bántotta senki, kiválóak voltak a körülmények, miként a napokban visszaemlékezett ezekre a napokra, mégis elköszönt, mert nem érezte komfortosan magát, s inkább Marokkót választotta. Mondhatnánk, ismeretlenül, hiszen nem élt ősei hazájában, de nem, mert a család Madridban is ápolta a marokkói és az arab, muzulmán gyökereket.
Haragudhatunk a marokkóiakra, amiért kiverték a spanyolokat és a portugálokat, megfosztották az álmától Cristiano Ronaldót. Ám jobban tesszük, ha kellő tisztelettel megismerjük őket. Itt vannak, megérkeztek. Szép lassan berendezkednek, és a fejünkre nőnek. S nem csak a labdarúgásban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!