Ha egyetlen műbe szeretnénk sűríteni mindent, ami magyar, pontosabban ami a magyart magyarrá teszi, akkor a Himnuszt kellene választanunk – mondta Orbán Viktor a nemzeti imádságunk születésének kétszázadik évfordulóján rendezett ökumenikus istentiszteleten. A miniszterelnök a beszédében arról is szólt, hogy bár műfaját tekintve imádság, a Himnuszt mégsem térdepelve és nem is leszegett fejjel énekeljük. Éppen ellenkezőleg, egyenesen, mindig felemelt fejjel.

Nyilván ki-ki vérmérséklete és politikai irányultsága szerint igyekszik megtalálni egy vezető politikus, főként egy kormányfő beszédében a saját véleményét leginkább alátámasztó részeket. Akár azért is, hogy vitatkozhasson velük, saját sémái, beidegződései szerint értelmezhesse azokat. A mostani ünnepi beszédet azonban nehéz másként érteni, mint amely a magukat magyarnak érző, valló emberek, netán pusztán rokonszenvezők számára felmutatta, kidomborította az összekötő és sohasem elválasztó kapcsokat. A Himnusz ugyanis mindannyiunké, minden magyaré, amelynek értelmezése, folyamatos megfejtése, tartalmának az éppen aktuális történelmi mához, a jelenbeli megpróbáltatásainkhoz igazítása közös, együttesen megoldandó feladat is lehet. Manapság divatos szóval nem megosztó, hanem konszenzusteremtő téma.

Hisz minek volna nagyobb nemzetmegtartó, közösségtudatosító ereje, mint a magyar kultúra napjának? Azt a kultúránkat ünnepeljük, amelyről oly buzgón akarnak kívülről, világot szaggató fogú tőkés birodalmak lebeszélni minket. Olyannyira, hogy még dollárszázmilliókat sem sajnáltak arra, hogy – egyik prominens ügynökük bevallása szerint – megváltoztassák a kultúránkat.

Mi történne, ha végre a politikai paletta külföldi receptúrák alapján ténykedő része is a magyar oldalra állna, és sutba vágná a kinti pénzes megrendelők eszement direktíváit? Miként a miniszterelnök is utalt rá: történelmünk folyamán mindig ellenálltunk az erőszakos átváltoztatási kísérleteknek, így szerinte ha van erény, amivel kiérdemeljük a túlélés jutalmát, akkor az az önmagunkhoz való ragaszkodás. Ezért nem tudnak bennünket meghajlítani, opportunistává tenni mindenféle szirénhangokkal, miközben folyvást bele akarnak vonni a háborúskodásba, s emiatt kell nekünk a történelem magyar oldalán maradnunk.