Jó dolog, hogy időnként uniós csúcstalálkozókat tartanak, így ugyanis a felszínre kerülnek a közösség a szürke hétköznapokban szőnyeg alá söpört ellentétei. Akárcsak egy lakógyűlésen – nem, nem a Karácsony-félén, hanem a valódiakon. Brüsszelben az utóbbi időben már annyi gyülemlett fel a nézeteltérésekből, hogy konténert hívhattak az elszállításukra. Most különösen, hogy az Európai Bizottság újabb ötvenmilliárd eurót akar elkülöníteni Ukrajnának, miközben a korábban odaadott pénzekkel kapcsolatosan sem látunk tisztán.
Ne legyenek illúzióink, az Ukrajna újjáépítésében érdekelt hiénák már ugrásra készen állnak, hogy ásót, kapát, csákányt ragadjanak – persze mások pénzén, többek közt a miénken. Míg sajnos teljesen beláthatatlan, meddig húzódik még el a súlyos emberáldozatokkal is járó ukrajnai háború, mit fognak a már elpusztítottakon túl is lerombolni a harcoló felek, mennyi pénz vész el ezalatt kézen-közön az ukrán korrupció bugyraiban, addig Brüsszel hazánktól visszatartja a pénzt. Ukrajnát viszont politikai okokból agyonszeretgetik; az erre ráerősítő amerikai külpolitikával kiegészülve nem is csoda, hogy a kijevi vezetésnek egyre nagyobb a mellénye.
Az ellentétek legfeleslegesebb és legkártékonyabb kiélezése Brüsszel részéről azonban most a migránskvóta felelevenítése. Ez a pincéből felhozott gumicsont úgy hiányzott most a háború miatt amúgy is számos sebtől vérző Európának, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Az uniós bürokraták a rájuk jellemző hangyaszorgalommal ezúttal is gondoskodtak róla, hogy egymásnak essenek a tagállamok.
Magyarország Lengyelországgal karöltve ezúttal is élesen elutasító álláspontra helyezkedett. Nem teljesen világos, hogy Brüsszelben a saját szemüktől nem látnak vagy a fülüktől nem hallanak, mindenesetre az etnikai feszültségek nemcsak Párizsban törtek a minap a felszínre egy arab származású tinédzser halála nyomán, akit lelőtt egy francia rendőr, de épp az uniós csúcs idejére időközben Belgium és az EU fővárosára is átterjedtek. Természetesen az adott esetben ki kell vizsgálni és meg kell állapítani a felelősséget – ugyanis ezt jelenti a jogállam, ellentétben a politikai okokból ráaggatott jelentéstartománnyal –, még akkor is, ha az ilyesmi gyakran a fegyverhasználat jogosságának megkérdőjelezésével jár együtt, az amúgy is túlterhelt rendfenntartók további elbizonytalanítását vonva maga után.
Párizs környéke lángokban áll, a sikkes belvárosban is fosztogatnak, negyvenezer rendfenntartó is kevésnek bizonyul a francia utcákon. A zavargásokban főleg anarchista és bevándorló fiatalok vesznek részt. Hosszú évek óta csak egy-egy hasonló fejleményre van szükség ahhoz, hogy szempillantás alatt lángba boruljon az egyre inkább bevándorlótársadalommá váló ország. Francia vendégpublicistánk nemrég írt arról, hogy miközben a nem francia állampolgárok a népesség 7,6 százalékát, a börtönökben ülők egynegyedét teszik ki, a felük pedig afrikai.
Brüsszel most újra azt akarja, hogy azok az országok – mint hazánk – is befogadjanak Európába érkezett migránstömegeket, amelyeknek nem voltak gyarmataik, így a jövevények hozzánk való kötődése még lazább és megfoghatatlanabb lenne, mint egy franciául már egyébként is beszélő kameruni vagy algériai bevándorlóé Franciaországhoz. Ha valamely ország nem hajlandó erre, migránsonként nyolcmillió forintnak megfelelő összegű bírságot fizethetne az EU-nak. Ennyiből évente több magyar pedagógus kaphatna fizetésemelést. Nem csoda, hogy hazánk és Varsó nem támogatta az Európai Tanács közös zárónyilatkozatát. Európa képletesen is lángokban áll.
