Az alapvető álláspont elvi szinten az, hogy be kell fogadnunk azokat az embereket, akik rászorulnak. Emberi szívjóság ez, természetes, hogy segítünk másokon. Mivel ezzel a segítséggel nagyon könnyű visszaélni, ezért szükséges határokat szabni, ki az, aki valóban rászorul az irgalomra, s ki az, aki csak ingyenszállást szeretne, amíg el nem tud illanni az európai nagyvárosok sűrűjében. Pedig a menekültszállás rossz dolog. Utál ott élni mindenki, felnőtt emberek örökös napközistábora ez, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni, s csak várják, hogy eldőljön a sorsuk, befogadja-e őket a gazdag és irgalmas Európa.
Ez pedig borzasztó hiba. Aki ezt kitalálta, azt képzeli, hogy a menekültügyi eljárások kikezdhetetlenek, a bürokrácia sziklaszilárd rendszert alkotott, azt senki se tudja megkerülni. Vagy azért, mert a filozófiai alap téves – miszerint a migráns egy darab krumpli önállóságával bír, és a bírósági ítélet kézhezvételét követően úgy tesz, ahogy a papírra le van írva –, vagy egyszerűen gonosz emberek akarják megkavarni Európát, mert az nekik politikailag és anyagilag is sikert hoz. A határok nélküli Európai Unióban senki sem tudja megakadályozni, hogy valaki beüljön egy kocsiba, és egy nap alatt már bottal üthetik a nyomát.
