Aztán összegyűltek az utcára, hogy megint csináljanak „forradalmat” meg „váltsanak rendszert”. Voltak néhány ezren. Annyian, mint bármelyik békemenet első néhány sora. Új főhősük (tizenöt perc hírnév) valamilyen érthetetlen okból elkezdte követelni a hitoktatás kitiltását az iskolákból (mintha amúgy kötelező lenne). Mindszenty biztosan imádkozott érte. 

Aztán felmentek sorra a színpadra, és elkezdtek beszélni. Itt álljunk meg egy pillanatra. Ezeknél a beszédeknél. Egészen pontosan egynél. Ezt egy bizonyos Perlaki-Borsos Noel mondta el (öt perc hírnév), s legfontosabb részei így szóltak: 

Értjük. Az a bizonyos koktél, amihez most „szakácskönyvet kéne kiutalni minden magyarnak” (?), nem lehet más, csak a Molotov-koktél. Vagyis Molotov-koktélt kellene hajigálni ma Magyarországon, feltételezem a kormány tagjaira, a kormányzati épületekre, a kormány támogatóira, szellemi hátországára, a kormánypárti újságírókra (Császár Attilának most még csak víz jutott, de majd legközelebb?), s ha minden lángba borulna, megérkezne a szabadság. Ha jól értettük – jól értettük – Perlaki-Borsos Noelt, akkor erről szónokolt a néhány ezer „forradalmár” előtt.
Elnézem ezt a szerencsétlent. Tipikus elkényeztetett, középosztálybéli, mamahotelből érkezett nyomorult kis senki üvöltözik a mikrofonba. 

Ez a nyomorult kis senki ott áll a nihil langymeleg közepén, róla szólt a dal 1987-ben, amikor persze még volt tétje mindennek: „Nem tudom eldönteni, szívem, / hogy hamburger vagy hot-dog. / Nem tudom eldönteni, szívem, / hogy itt rosszabb vagy ott jobb.” Na ez a kicsi hülye Noel dala, csak nem érti. S ami még inkább róla szól, azt Cseh Tamás énekelte: „Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat, / és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak, / hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul. / Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul? / És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény, / elszállnak az első szélre! Mi lesz így? – kérdezem én.”
Hát így. 

És ezek játszanak ma forradalmat. Mint a Jégkorszak című zseniális rajzfilmben: „Gyerekek! Majd később játszatok kihalósdit, most gyertek vacsorázni!” S csodálatosan rímelt erre a veszprémi, méltóságteljes és valóban ünnepi megemlékezésen Orbán Viktor beszédének az a része, amikor Brusznyai Árpádra emlékezett: hogy ő, a tanárember nem engedte kiszabadulni a szellemet a palackból, nem engedte elharapózni az utcai lincselést, hanem megvédte a népharag elől a bűnösöket is. Aztán a kommunisták kivégezték. A Gyurcsány Feri pereputtya. S ma Gyurcsány Feri önmagát nevezi ki ’56 egyedüli örökösének. Most pedig nincsen népharag. Csak néhány hülyegyerek, aki jó dolgában azt sem tudja, mit beszél. Végül is öröm, hogy nekünk nem adatott meg az a jólét tizenéves korunkban, mint ezeknek. Még a végén mi is elhülyültünk volna, teljesen. És át lennénk löttyintve a történelmen.

Borítókép: A Momentum „forradalmi megemlékezése” (Forrás: Facebook/Momentum)