A fejlődés töretlen. 2016-ban, majd 2020-ben többen azért fanyalogtak, mert válogatottunk csupán pótselejtezőn biztosította a helyét a kontinensviadalon, mondván, ezzel az eredménnyel tizenhat csapatos tornán semmi keresnivalónk nem lett volna. Most ott tartunk, hogy a válogatottunk két (nem teljes) körrel a zárás előtt vezeti a maga ötösét, továbbra is az első hely várományosa, sőt – bárkivel állom a fogadást – csoportelsőként jut ki Németországba.
Van egy kapitányunk, aki úgy szeret minket, hogy magyarrá lett, vannak Európa-szerte imádott játékosaink, akiknek mégis a válogatott az első. Igen, van csapatunk, amelyért tiszta szívből rajonghatunk.
Már rég bezártuk a temető kapuját, reneszánsz, sőt feltámadás, amit átélünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!