Most persze majd előadják nekünk, hogy egyedi esetről van szó, ráadásul ide vezet a szabad fegyvertartás. Talán még azt is elrebegik, hogy jobban vigyázzunk egymásra, és milyen szép mellesleg, hogy Joe Biden azonnal felhívta Donald Trumpot, valamint imádkozik érte és kedves családjáért (ezeket a szövegeket a világsajtó nagy része máris szakmányban nyomja, szóval ne tekintsük túlzásnak).

Mindeközben a friss amerikai merényletkísérlet persze teljesen másról szól. Elsősorban arról, hogy amit a gyűlöletgyárban kikovácsolnak, előbb-utóbb köztulajdonba kerül. Vagy talán elhisszük, hogy az első világháborút Gavrilo Princip robbantotta ki, nem pedig a gyarmatbirodalmakat tulajdonló, gazdasági monopóliumokra törő nagyhatalmak belső meccse volt? Hogy az európai zsidóság sorsát valamilyen kései tanácskozás döntötte el, s nem állt készen a forgatókönyv már a Mein Kampfban? Hogy az oroszok akkor veszítették el Kelet-Euró­pát, amikor az utolsó katonájuk is kivonult, nem pedig már évekkel hamarabb, amikor a peresztrojkával és a glasznoszttyal a Szovjet­unió végzetes gyengeséget mutatott? Aki tényleg elhiszi, hogy Thomas Matthew Crooks voltaképpen egyszerű, buta srác, aki egyedül felelős a történtekért, alighanem segítségre szorul.

Segítsünk is azonnal: Thomas Matthew Crooks ugyanis közönséges médiatermék volt. Őt a New York Times és a többi globalista újság uszító cikkei nevelték a volt amerikai elnök ellen. Valamint a CNN aljasságban verhetetlen stúdióbeszélgetései, „kommentárjai”, amelyek kendőzetlenül arra utaltak, hogy Donald Trumpot el kell takarítani az útból. Az összes kretén humorista, celeb, sztárocska, aki hosszú éveken át kifigurázta az amerikai nemzeti eszmét, mind-mind Crooks tanítója. És persze az újbaloldali, anarchista közeg is, az abortusz jogáért sikoltozó lányok, a perverzitásukat nyilvánosan népszerűsítők, a törő-zúzó fekete aktivisták, a sok ezer kilométer távolságból Putyint gyalázó tudatlanok mindannyian a mostani gyilkossági kísérlet előkészítői.

Mondhatjuk persze, hogy a jobboldalon is akadnak veszettek, akik bármikor lelőnék politikai ellenfeleiket. Nyilván ez önmagában igaz is, de miután egyelőre baloldali aktivisták és ágensek tüzelnek fegyverrel Szlovákiától az Egyesült Államokig, maradjunk a valóságos, megtörtént eseteknél. És ne restelljük kimondani, hogy a baloldali ideoló­giák követői közül sokan csak gyilkosságokkal képesek érvelni. Ők lőtték le Tisza Istvánt, gyilkoltak meg európai koronás főket, tüntették el a családjával együtt az orosz cárt, nyírták ki Mexikóban a saját elvtársukat, Trockijt, akasztották fel Nagy Imrét, és persze öltek meg sok-sok tízmillió embert. A baloldali gyilkos azonban nem a vesztőhelyen teljesíti be az ártatlanok végzetét, oda már csak hóhérokat küld. Előtte gondos munkával felépíti, kitenyészti, megbabonázza a civil életben vesztes, szerencsétlen végrehajtókat. Mégsem azok a fő bűnösök. Hanem a szellemi istálló porondmesterei: a gyilkosságokra buzdító, azokat előkészítő, cinkos baloldali értelmiségiek, akik egyidejűleg alkotóelemeire bomlasztanák az európai államokat, családokat, emberi közösségeket.

Éppen ezért minket nem egy nyomorult amerikai gyerek élete és sorsa érdekel. Hanem felhívunk mindenkit arra, hogy az erőszakkal szemben mutasson ellenpéldát, ne engedje, hogy a rendet rendetlenség, a kötést pedig oldás váltsa fel. Ha ezt nem értjük meg, és nem mondunk, teszünk mindig valamit a békéért, az erőszak előbb-utóbb minket is elborít.