Némi túlzással azt lehet mondani, hogy az amerikai elnökválasztás eredményét egyszerűbb megjósolni, mint azt, hogy mi fog történni a fővárosi vezetés háza táján. A közgyűlés, Budapest vezető testülete összetételéből mindenesetre nem nagy művészet kiolvasni, hogy a heterogén pártösszetétel, a többszörös patthelyzet olyan szituációt produkálhat, amelyhez képest a káosz maga a megtestesült harmónia. Mert könnyű azzal érvelni, hogy a pártokat, bár nem tudnak dűlőre jutni lényegében semmiben, a közös érdek megegyezésre kényszeríti. A pártok alatt e helyütt a baloldali tömörüléseket kell érteni, hiszen a tíz képviselővel rendelkező Fidesz–KDNP természetesen nem vesz részt semmilyen osztozkodásban, hatalmi tülekedésben, mivel esze ágában sincs kompromittálni magát.
Ismeretes, hogy a Tisza-szektának eleve túlsúlya van a balfélen tíz mandátumával, míg az összetöpörödött DK vezette másik blokkról azt sem lehet tudni, létezik-e még. Tudvalévő ugyanis, hogy az egyik alkotóeleme a hét főből álló csoportosulásuknak az MSZP-n kívül az újrázó főpolgármester személyét adó Párbeszéd nevű képződmény, ám Karácsony Gergely nagy valószínűséggel még maga sem tudja, mit tegyen, hová csapódjon, melyik akol lesz számára a perspektivikusabb.
Ott van még a Vitézy Dávid-féle civil társaság és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, ám három-három fős jelenlétük csupán mérleg nyelve szerepre predesztinálhatja őket. Ez tehát az erősen zavaros, divatszóval megosztó felhozatal, amiből egy szakavatott közéleti szakács sem tudna fogyasztható politikai menüt összerottyantani.
Természetesen lehetne működőképes konstelláció ebből a konglomerátumból – ha lenne rá politikai szándék. Csakhogy nincs és ez valószínűleg a közgyűlés pénteki alakuló ülésén plasztikusan ki fog ütközni. Van Tornyai Jánosnak egy képe, a Juss, amely tökéletes illusztrációja a fővárosi kilátásoknak. Két asszony huzakodik az örökségen, széjjel tépve a vászonneműt. Így fognak marakodni zsíros posztokon, pénzeken, hisz hiába lenne mindene meg a baloldali brancsnak, ha egyszer mindegyik saját maga akarja írni a kottát, vagyis még nagyobbat akar szakítani az örökségből, a rószaszínű ígéretekkel elért pozíciók adta anyagi lehetőségekből.
A kincstári defetisták persze azt mondják erre, hogy majd nyugatról, az amerikai szponzoráló baloldalról rájuk parancsolnak, hogy ne balhézzanak egymással, hanem fogjanak össze a jobbközép magyar kormány megdöntésére.
Csak hát könnyű ezt mondani, ám megcsinálni már sokkalta nehezebb egy olyan harci terepen, ahol minden alakulatnak saját különbejáratú elemi érdekei vannak. A Magyar Péter-féle bizniszpártnak például nem igazán áll érdekében, hogy a közgyűlés sikeres legyen, ha nem ők szabják meg a fő irányokat.
