Ma az jutott eszembe, hogy különféle jelenségek értelmes magyarázata nem magától értetődő mindenki számára. Megkockáztatom, sokan egyszerűen átlátható politikai eseményekről is hajlamosak éktelen ostobaságokat összehordani.
Vegyük például azt a körülményt, hogy most Magyarországon, Szerbiában és Szlovákiában nagyjából ugyanazokkal a módszerekkel igyekeznek illiberális rendszert dönteni (aki ezt nem látja, most azonnal hagyja abba az olvasást, mert később még jobban felzaklatja magát). Szóval a Partizánban feltűnik egy agresszív fazon, pár héttel később kijelenti, hogy árad a Tisza, időnként asszonyt fenyít, tinilányokkal cicázik, hamis hangon kornyikál. Aztán rögvest megállapítják valakik, valahol, valamiért, hogy máris megelőzi a tizennégy éve kétharmaddal kormányzó pártkoalíciót. Aha, persze.
Újvidéken lezuhan a vasútállomás előteteje, többen meghalnak, akinek le kell mondania, lemond, de mégis tömegek lepik el az utcákat, és ma már senki sem beszél arról, hogy mi váltotta ki a tüntetők haragját. Szlovákiában sem világos, miért csődült Pozsonyba néhány tízezer ember, ez talán nem is fontos, az a lényeg, hogy ordítozzanak Robert Fico kormánya ellen.
Erről az eseménysorról kétfajta közbeszéd terjedt el. Az egyik szerint pusztán arról van szó, hogy az emberek megelégelték az igazságtalanságot. Hogy rosszul kormányozzák őket, mert nem tartozhatnak teljes egészében a nyugati világhoz. Az Európai Unió ugyanis remek találmány, persze valamennyi intergációs és globalista szervezet értünk dolgozik, legfőképpen az Európai Bizottság, amelynek tagjai rendkívül jóindulatúak, csak éppen a diktátorok és kényurak keresztbe tesznek nekik. Ez volna tehát az egyik iskola, ők ennyit értenek ebből az egészből. Hogy tehát minden véletlenül történik, szerencsére a történelem folyamatosan előrehalad, fejlődünk, változunk, a végén pedig talán ősközösségben, talán globális demokráciában, de mindenképpen valami egalitárius állapotban lebegünk majd boldogan és jóllakottan, mert megérdemeljük.
Aztán vannak olyanok, mint ennek a cikknek az írója. Aki szerint ezekben a történetekben sokkal több minden történik a színfalak mögött, mint nyilvánosan. Azt is hadd tegyem hozzá, hogy bár nem hiszek az összeesküvésekben, számtalan elsőrangúan kiképzett összeesküvőt láttam már. Szóval a budapesti, a belgrádi és a pozsonyi történetet valójában ugyanazon hálózati szabvány alapján építik, nagyon is hasonló módszertannal.
