Ma az jutott eszembe, hogy különféle jelenségek értelmes magyarázata nem magától értetődő mindenki számára. Megkockáztatom, sokan egyszerűen átlátható politikai eseményekről is hajlamosak éktelen ostobaságokat összehordani.
Vegyük például azt a körülményt, hogy most Magyarországon, Szerbiában és Szlovákiában nagyjából ugyanazokkal a módszerekkel igyekeznek illiberális rendszert dönteni (aki ezt nem látja, most azonnal hagyja abba az olvasást, mert később még jobban felzaklatja magát). Szóval a Partizánban feltűnik egy agresszív fazon, pár héttel később kijelenti, hogy árad a Tisza, időnként asszonyt fenyít, tinilányokkal cicázik, hamis hangon kornyikál. Aztán rögvest megállapítják valakik, valahol, valamiért, hogy máris megelőzi a tizennégy éve kétharmaddal kormányzó pártkoalíciót. Aha, persze.
Újvidéken lezuhan a vasútállomás előteteje, többen meghalnak, akinek le kell mondania, lemond, de mégis tömegek lepik el az utcákat, és ma már senki sem beszél arról, hogy mi váltotta ki a tüntetők haragját. Szlovákiában sem világos, miért csődült Pozsonyba néhány tízezer ember, ez talán nem is fontos, az a lényeg, hogy ordítozzanak Robert Fico kormánya ellen.
Erről az eseménysorról kétfajta közbeszéd terjedt el. Az egyik szerint pusztán arról van szó, hogy az emberek megelégelték az igazságtalanságot. Hogy rosszul kormányozzák őket, mert nem tartozhatnak teljes egészében a nyugati világhoz. Az Európai Unió ugyanis remek találmány, persze valamennyi intergációs és globalista szervezet értünk dolgozik, legfőképpen az Európai Bizottság, amelynek tagjai rendkívül jóindulatúak, csak éppen a diktátorok és kényurak keresztbe tesznek nekik. Ez volna tehát az egyik iskola, ők ennyit értenek ebből az egészből. Hogy tehát minden véletlenül történik, szerencsére a történelem folyamatosan előrehalad, fejlődünk, változunk, a végén pedig talán ősközösségben, talán globális demokráciában, de mindenképpen valami egalitárius állapotban lebegünk majd boldogan és jóllakottan, mert megérdemeljük.
Aztán vannak olyanok, mint ennek a cikknek az írója. Aki szerint ezekben a történetekben sokkal több minden történik a színfalak mögött, mint nyilvánosan. Azt is hadd tegyem hozzá, hogy bár nem hiszek az összeesküvésekben, számtalan elsőrangúan kiképzett összeesküvőt láttam már. Szóval a budapesti, a belgrádi és a pozsonyi történetet valójában ugyanazon hálózati szabvány alapján építik, nagyon is hasonló módszertannal.
Akik az eseményeket alakítják, gátlástalanul hatalomváltásra törnek, nem mellesleg a szabadon megválasztott, törvényesen működő nemzeti kormányok ellen. Ráadásul mindhárom helyszínen külföldről kapják a pénzt a felkelők, és ez még akkor is így van, ha némelyik támogatott olyan gyengeelméjű, hogy nem is tud erről.
A háttérben Soros György és emberei, valamint náluk is hatalmasabb globális figurák, csoportok húzódnak meg. Olyanok, akiknek nincs nemzetiségük, hitük, becsületük, pusztán ideológiai rögeszmékkel sodródnak.
Nekik hódolnak oly sokan a nyugati világban, ők vették át a hatalmat időközben Lengyelországban és Romániában, az atlantistáknak e két különösen fontos kulcsállamban. Most rajtunk a sor, minket akarnak tönkretenni, meghódítani.
Erről szól a mostani krízis. Ebben a három történetben tehát nincsenek véletlenek. Hatalomátvételi kísérlet zajlik, látszólag puha eszközökkel, valójában azonban életre-halálra szól a harc. Aki ezt nem látja, és leragadt az első – roppant primitív – magyarázatnál, azzal nehéz lesz értelmes párbeszédet folytatni.
