A megállapítás pedig nagyon is kapóra jött az ideiglenesen fennálló kormánynak, hiszen a jövőben elméletileg az eddiginél sokkal komolyabb figyelmet fordíthatnak az AfD-re. Mivel Németországban örökös mantra a szélsőjobboldali veszély, a kormányzat folyamatosan riogathat a barna esővel, a vasalt csizmák csattogásával az aszfalton, a radikalizmussal, és persze ezt meg is teszi. Közben pedig nem akarja elfogadni, hogy a világ körülötte megváltozott, s ezt a változást pontosan az az eltévelyedett politika eredményezte, amely az ő irányításával valósult meg. 

Az AfD útját lehet kritizálni, de a húszszázalékos eredményre fel kell figyelni. Abból elméletileg még a sokat tapasztalt elefántok is tanulhatnának, ha ilyesmire még képesek volnának. Bőven késő ma már, de időnként újra kell gombolni a kabátot, körbenézni, jól működik-e az ország, megfelelő emberek vannak-e megfelelő pozícióban, s nem abban hinni, hogy a párt örökkévaló és elpusztíthatatlan, vagyis mindig igaza van. Logikusan nézve ugyanis az öregek egyetlen lépésre vannak attól, hogy pusztán a demokrácia védelmében betiltsanak egy pártot, amelynek 152 képviselője ül a Bundestagban.

Ráadásul ez a betiltósdi nagyon is kétélű fegyver. Az ország felében tarolt az AfD, amolyan alternatív valóságot teremtve a politikai életben. A szavazók ott a régi gárda teszetoszaságát és mozdíthatatlanságát büntették a voksokkal. Vajon milyen reakció várható azoktól, akiktől elvennék az egyetlen megmaradt tiltakozási lehetőségüket, a szabad választást? A régi gárda szerint ha kiveszik az egyenletből az ­AfD-t, akkor a szavazók majd szépen eloszlanak a jól bevált pártok hívei között, esetleg nem mennek el a voksolásra. Papíron ez valóban így néz ki. De az élet nem írható le egyenletekkel, annyi benne a változó és az előre nem látható esemény. 

A radikalizmust, a szélsőséges gondolkodást, a gőgös arroganciát és a vasalt csizmákat jobb, ha nem az AfD háza táján keressük, hanem ott, az önjelölt demokratáknál.