Visszahívták Schwezoff Dávidot
A leköszönő igazgató azt mondta, a jövőben a közgyűlés tagjaként is az átlátható, tiszta gazdálkodásért fog küzdeni.
A leköszönő igazgató azt mondta, a jövőben a közgyűlés tagjaként is az átlátható, tiszta gazdálkodásért fog küzdeni.
Az evangélium hirdetése, a keresztény antropológia és a vallásszabadság is terítékre került.
Ingyenes jogsegélyt ajánl fel a Kuruc.infó szerzőjének, illetve felelős szerkesztőjének a Társaság a Szabadságjogokért.

Az Együtt politikusa bejelentette, hogy a testületi üléseken nem kíván a jövőben részt venni.
A napelemek életciklusuk lejárta után veszélyes hulladékot képeznek, a termékdíjból fedeznék ennek a megfelelő kezelését.
Tizennégy kemoterápiás kezelés után fekszik kés alá vastagbélrákja miatt a P. Mobil frontembere.
Uniós finanszírozásból valósult meg az új észak-déli közlekedési főtengely.
A Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójának leváltásáról dönthetnek csütörtökön. Schwezoff Dávid korábban már megnyert egy hasonló csatát.
A Népszabadság szerint az NKH kiegészítő számításokat és próbaterhelést kér.
Nem gyakorol jelentős hatást a magyar iparra és gazdaságra a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj.
Sok megyeszékhelyen százmilliókkal vagy akár milliárdokkal nőtt a helyiadó-bevétel.
A külügyminiszter szerint a két politikus érkezése Magyarország elismerését jelenti.
Az önkormányzat részben folyatja az eladásokat, a kerület pénzügyi bizottságának vizsgálatait egyelőre leállították.
Emiatt zárt ajtók mögött folytatta le a katonai tanács az eljárást. A vádlott nem örült a fotósok kiemelt figyelmének, „mindenkinek azt kívánom, hogy kerüljön ilyen helyzetbe” – mondta a jelenlévőknek.
A sportlétesítmények bővítésére, építésére, az egészségügy korszerűsítésére, a lakóházak felújítására is összpontosítanak.
Logikus Magyarország válaszreakciója a franciaországi terrormerényletekre – mondta a szakértő.
Négy vizsgáztatót, egy közvetítőt és tucatnyi vizsgázót vádolnak vesztegetéssel és okirat-hamisítással.
Bevált az iskoláztatási támogatás feltételekhez kötése.
A korán felismert idegkárosodás segíthet elkerülni az amputációt.
A Tesco kérjen tanácsot, ha egyedül nem megy a bolt; a bezárt üzleteik helyett pedig magyar boltoknak kéne nyílniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Komoly kihívás Izrael és Donald Trump számára.
A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint már 15 százalékponttal vezet a Tisza Párt a választani tudó „biztos” szavazók körében.
Folytatódik a paksi atomerőmű új reaktorainak építése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.