A bronzmeccsen is kikapott Tóth Krisztián, ötödik lett a hazai vb-n
Dzsúdósunk öt nyert meccs után kétszer vereséget szenvedett. „A közönség szeretetét szerettem volna meghálálni.”
Dzsúdósunk öt nyert meccs után kétszer vereséget szenvedett. „A közönség szeretetét szerettem volna meghálálni.”
Őze István klubigazgató állítja, még nem bukták el a lehetőségét annak, hogy visszaállíttassák a régi emblémát.
A kapitányt, az „ellenzék vezérét” és egy esélyes elnökaspiránst is kérdeztünk a MÚSZ-elnök visszahívása után.

Három negyed után még vezetett Kolozsváron a férfiválogatottunk a világklasszisok sora ellen.
Hazánk Lengyelországgal, Törökországgal és Csehországgal közösen nyerte el a rendezési jogot.
A Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása a legfőbb célja a Fradi női kézilabdacsapatának az idei magyar bajnokságban.
A pénteki rendkívüli úszóközgyűlésen első napirendi pontként bizalmi szavazást kért maga ellen az elnök. Megbukott.
Krosszmotorral tréningezett, amikor nagyot bukott.
A kosárlabda-válogatott játékosa, Vojvoda Dávid szerint kellemetlen pillanatokat szereznek majd az ellenfeleknek.
A Bienerth-korszak lezárása a tét a Magyar Úszó Szövetség pénteki közgyűlésén.
71 perc alatt lemosta a pályáról ellenfelét cseh partnerével, a legjobb 32 duó között jár.
Csoknyai László az eddigi legjobb magyar, a bronzmeccsen azonban nem csúszott le az utolsó szelet torta.
Csoknyai László révén végre lesz magyar a délutáni programban a budapesti dzsúdó-vb-n. Ungvári Attila kiesett.
Taóból húzzák fel az arénát, ahol egyelőre gyerekek fognak korcsolyázni, felnőttcsapat ugyanis még nincs.
Ungvári Attila, azaz Karvaly állóképességével nincs gond, repülne tovább. Csoknyai László aranyponttal győzött.
Egy szettet tudott nyerni a korábbi világelső ellen.
A szervezet pénteken tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését.
A nyolcaddöntők előtt megtorpantak a magyar dzsúdósok. Ungvári már a széket kereste az interjúzónában.
Ha nem kapjuk meg a 2023-as rendezést, tovább próbálkozunk. Az atlétikai stadion így is, úgy is megépül Budapesten.
Állítólag a MASZ már tájékozódik, a kormány biztatja. Elengedhetetlen feltétel egy új, atlétikai stadion.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Ursula von der Leyen irodája elé viszik őket, ez a tervük.
A színésznő elárulta, mit gondol a Direct One felületein elérhető sorozatról.
A Tűzfalcsoport elemzése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.