Megfigyelőket küld a külképviseletekre Magyar Péter pártja
Nyilvántartásba vette a küldötteket az NVB.
Nyilvántartásba vette a küldötteket az NVB.
Egy szerződés szerint Hajdúdorog korábbi szocialista polgármesterét bízták meg egy zsíros szakértői munkával.
Gödöllőn tartott fórumot a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Nyilvántartásba vette a küldötteket az NVB.
Egy szerződés szerint Hajdúdorog korábbi szocialista polgármesterét bízták meg egy zsíros szakértői munkával.
Gödöllőn tartott fórumot a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tájékoztatást adott az NVI.
Van néhány tulajdonsága a főpolgármesternek, ami a legtöbb nő szemében nem tűnhet túlságosan vonzónak.
A megfigyelők jelen lehetnek a levélszavazatok feldolgozásánál.
A világverseny szlogenje a Beauty with a purpose (Szépség céllal) lesz.
Brüsszelben úgy beszélnek erről a háborúról, mintha ez Európa háborúja lenne.
Az elemző szerint a 2022-es választási vereség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Vitézy Dávid nagy szeletet tud kiharapni az ellenzéki szavazók tortájából.
Ez generációkra meg fogja oldani a dunaújvárosiak életét – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter.
Magyarország nem vár olyan multinacionális cégeket az országba, amelyek nem hajlandók bekapcsolódni a kutatás-fejlesztési programok vérkeringésébe.
Jubileumi számhoz érkezett a civil kezdeményezés.
Jégeső is eshet.
A Tisza párt elnöke elfelejteni látszik, hogy vallásos.
Repedezik az összefogás az I. kerületben.
Emellett szeretnének építeni egy újat is.
Kamarai vezetőkkel tárgyalt Szentkirályi Alexandra.
Egyikük nagyon súlyosan, mentőhelikopter ment érte.
Az új adó június 14-től érhető el.
Gyurcsány Ferenc nem egyszer kifejtette, hogy beleártaná magát az orosz–ukrán háborúba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke előre érezhette a bajt.
Komplikációk adódtak a hatástalanításkor, de a tűzszerészek megoldották a problémát.
Nyugaton már derűsebb lesz, keleten még marad a ború.
Lopás, garázdaság és hatóság elleni erőszak miatt vonták felelősségre.
Százezer emberre számítottak Magyar Péterék, csalódniuk kellett.
Azért tüntet, hogy bemehessen, igaz, egy hete élőben kérdezték a köztévében és a rádióban is.
Egy hete szerepelt a közmédia élő adásában, most azért tüntet, hogy engedjék be.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Meglepte a külügyminisztert, mennyire egyszerűen lehet csatlakozni a programhoz.
Trauma és idegrendszeri probléma jeleit sem mutatja, ezért hagyták életben.
A kétkezi munka mellett ötszáz kilogramm állateledel kiosztásával is szeretnének hozzájárulni a Rex Kutyaotthon Alapítvány munkájához.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.