Megvan az Aranylabda új esélyese? A Barcelona ennek nagyon nem örülhet
Sommer állította meg Yamalt és a Barcelonát a BL-ben.
Sommer állította meg Yamalt és a Barcelonát a BL-ben.
Az ezredforduló után Adrian Mutu volt a Chelsea egyik reménysége, de csúfos véget ért a londoni időszaka.
A portugál futballista azt is elárulta, szerinte kinek kellett volna kapnia az Aranylabdát.
Naby Keita ezúttal díjátadóként volt jelen a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán.
Ezúttal Vinícius Júnior kapta a legtöbb voksot, a Puskás-díjat pedig Alejandro Garnacho nyerte el.
Albert Flórián éppen 57 esztendővel ezelőtt, 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá.
A Manchester City idei aranylabdás játékosa először szólalt meg az ünneplésről.
A France Football nyilvánosságra hozta mind a kilencvenkilenc szavazatot.
„Rodri is jó játékos, de ha az ő játékát nézem, tőle nem látok olyan dolgokat, hogy az mondanám, hűha.”
Korábban a spanyol Marca lap biztosra vette, hogy a brazil futballistát díjazzák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
Az orosz Duma egyik képviselője szerint az ukrán elnöknek egy lehetősége marad, az, hogy elbújjon valahova, mint egy féreg.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.