Csütörtökön eldől, mi lesz Helifék sorsa, ugyanis a NOB történetében véget ér a Bach-korszak
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 144. közgyűlésén hét elnökjelöltből választják meg a NOB 10. elnökét
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 144. közgyűlésén hét elnökjelöltből választják meg a NOB 10. elnökét

Járjon nyitott füllel!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 143. küldöttgyűlésén mutatta be programját a hét elnökjelölt.

A NOB 2019-ben megfosztotta olimpiai jogaitól az IBA-t, a nemzetközi szövetség nem szervezhette és nem rendezhette meg a 2021-es tokiói, illetve a most zajló párizsi játékok boksztornáját.

A csembalóművész Bach-játékát a francia Classica magazin Bach mention très bien (Bach-kitüntetéssel) jutalmazta

Június 3. és 9. között rendezik meg 35. Budapesti Bach-hetet.

A fesztiválhoz kétszázötven település csatlakozott.

A koncert helyszíne is a XVIII. századot idézi majd.

A szocializmus évei alatt Pozsonyban, majd Prágában tanult.

A FAB rendkívüli szakmai minőségét mutatja, hogy a világ legjelentősebb zenei eseményei között jegyzi a nemzetközi szakma.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Az ukrán korrupciós botrány nem érte el az Ukrajna uniós csatlakozását erőltető háborúpártiak ingerküszöbét.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Nagy kihívás megállítani a Metzet a BL-ben, a debrecenieknek ez egyszer sem sikerült.

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.