Nyolc gól a 90. perc után – Dárdai már lemaradt erről a romániai thrillerről
Amire Magyarországon képesek voltak vele, az Romániában drámai fordulatok után nem sikerült nélküle.
Amire Magyarországon képesek voltak vele, az Romániában drámai fordulatok után nem sikerült nélküle.
A legutóbbi nyolc fordulóban csupán két pontot szerzett a Wolfsburg a labdarúgó Bundesligában.
Kapott ajánlatokat Belgiumból és Törökországból, elképzelhető, hogy újra edzői munkát vállal.
Kerkez Milos csak hétfőn este lép pályára a Premier League-ben, vasárnap mégis szép sikert ért el.
Máris Bajnokok Ligáját érő helyre küzdött fel magát a Lőw Zsolt irányította Lipcse.
Dárdai Bence kezdett a Wolfsburgban, és Orbán Willihez hasonlóan vesztes csapat tagja volt.
Dárdai Bencére a hét végén a Wolfsburg játékosaként vár német bajnoki mérkőzés.
Kisebb meglepetésre Vécsei Bálint és Gazdag Dániel is bekerült a törökök elleni kezdőcsapatba.
Schäfer Andrásék bravúros meccset játszottak és 1-1-re végeztek a Bayern Münchennel a Bundesligában. Frissítve!
Marco Rossi keretet hirdetett a magyar labdarúgó-válogatott márciusi mérkőzéseire.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Rengeteg hely maradt üresen a helyszínen.
Mágori Krisztina munkája az a Tiszában, hogy szidja a kormányt.
A török elnök üdvözölte a kurd felkelők fegyverletételének megkezdését.
Fotók is vannak róla. Meg videó.
Kyiv has called Budapest Moscow's mouthpiece.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár közösségi oldalán tett bejelentést arról, hogy további segítséget nyújtanak az ukrán toborzók által halálra vert Sebestyén József családjának.
A Szélesvásznú történelem következő adásában az 1935-ös Budai cukrászda című nagy sikerű romantikus filmvígjátékot elemzik.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
Kyiv has called Budapest Moscow's mouthpiece.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár közösségi oldalán tett bejelentést arról, hogy további segítséget nyújtanak az ukrán toborzók által halálra vert Sebestyén József családjának.
A Szélesvásznú történelem következő adásában az 1935-ös Budai cukrászda című nagy sikerű romantikus filmvígjátékot elemzik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.