Konferencialiga: ellenfelet kapott két NB I-es csapat
A mérkőzéseket júliusban rendezik.
A mérkőzéseket júliusban rendezik.
Az MK-győztes paksiak hazai pályán kezdhetik a párharcot.
Az új szezont a BL-selejtezőben kezdi a magyar bajnok.
Súlyos következményei lesznek annak, hogy az MU nem indulhat egy nemzetközi kupasorozatban sem.
Az FTC edzője a sorsdöntő mérkőzés előtt nosztalgiázott egyet.
„Amikor a a Spurshez jöttem, mindenki azzal poénkodott velem, hogy itt soha nem fogok semmilyen trófeát nyerni.”
A Tottenham edzője kikelt magából a finálé előtt, Amorim egy dolog miatt akarja megnyerni az Európa-ligát a Manchester Uniteddel.
A tolnaiak sorsa már eldőlt, a Fradinak a bajnokságra kell koncentrálnia.
A Tottenham bejutott az Európa-liga-döntőbe, a Ferencváros edzője megosztotta Pedro Porro kapufás gólját.
A Tottenham kiejtette a sorozat meglepetéscsapatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
Arról kérdezték, mit gondol Ali Hamenei ajatollah kijelentéséről.
A mentőszolgálat munkatársai újabb holttesteket emeltek ki.
Az egyre népszerűbb táplálékkiegészítőknek is megvannak az árnyoldalai.
Izraelben erősödik a nemzeti összetartozás érzése.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Ukrajna szerint kapacitáshiány akadályozza a folyamatot.

A szerb szakember számára nem lesz ismeretlen a klub.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.