Megindulhat a woke-talanítás, nőtt a békepártiak és migrációellenesek száma az európai parlamentben
Nőtt a békepártiak és a migrációellenesek száma az Európai Parlamentben.
Nőtt a békepártiak és a migrációellenesek száma az Európai Parlamentben.
Az Európai Unió legújabb javaslatát a Soros-hálózat prominens tagjai jegyzik.
Újabb jogi aggályokkal fog előállni Brüsszel, amiért Magyarország nemet mond a háborúra, a genderideológiára és a migrációra – közölte Kovács István stratégiai igazgató.
Kovács Attila kiemelte: A mostani EP-delegáció látogatásának célja, hogy belezsarolják a magyar kormányt a fegyveres konfliktusba.
A hatóság akkor avatkozik majd be, ha véleménye szerint az illetékes hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket.
Alapjogokért Központ: Az Európai Bizottság elnöke teljesen elrugaszkodott az európai valóságtól.
Kovács István szerint az Európai Unió Bírósága is beszállt a 2022-es választási kampányba.
A rezsicsökkentés a jelen jogi környezetben támadhatatlan, így az Európai Bizottság kialakítana egy másikat.
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint a jogállamisági eljárás konkretizálásának célja az ideológiai zsarolás biztosítása.
Kovács Attila útja az első pár szöges cipőtől a magyar sporttörténeti világbajnoki döntőig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Besült a mutatvány.
Az ügy pikantériája, hogy a színésznő a Coldplay frontemberének, Chris Martinnak a volt felesége.
A Red Bull versenyzője az első körtől kezdve vezetett.
Valami nagyon félrement a showbizniszben.
Magyarországon ma úgy élhetünk, hogy mások nem mondhatják meg külföldről, hogyan éljük az életünket.
A négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand látta, mire képes a magyar riválisa, nagy csatára készül ellene.
A miniszterelnök leszögezte, hogy a magyarok nem kérnek az uniós háborús költségvetésből.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Magyarországon ma úgy élhetünk, hogy mások nem mondhatják meg külföldről, hogyan éljük az életünket.
A négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand látta, mire képes a magyar riválisa, nagy csatára készül ellene.
A miniszterelnök leszögezte, hogy a magyarok nem kérnek az uniós háborús költségvetésből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.