Egy napon belül itt a harmadik edzőváltás: most Mészöly az áldozat
Budafokon elfogyott a türelem, a Vasas elleni hazai kudarc és az utolsó hely miatt a vezetők a váltás mellett döntöttek.
Budafokon elfogyott a türelem, a Vasas elleni hazai kudarc és az utolsó hely miatt a vezetők a váltás mellett döntöttek.

A labdarúgó NB II 13. fordulójában az előző szezonban még élvonalbeli Videoton FC Fehérvár hazai pályán 1-0-ra kikapott a BVSC-től.

A tavaly még NB I-es csapat most az élvonalba pályázó Vasastól kapott ki a Fáy utcában.

A Budafok és a Soroksár bajnokiját későbbre halasztották.

A Budafok edzője kiakadt, amikor meglátta, hogy egy hét alatt háromszor is játszaniuk kell.

A Liverpool középpályása örömet okozott a rajongóknak, vígan pózolt velük.

A kispestiek fölényes győzelmükkel újra vezetik a másodosztályú bajnokságot.

Zömében a papírformában megfelelő eredmények születtek a labdarúgó NB II 8. fordulójában.

A Mezőkövesd pedig hatalmas lehetőséget szalasztott el azzal, hogy nem tudott nyerni Budapesten.

Új éllovasa van a magyar másodosztálynak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Így történhetett meg, hogy nem csak az applikáció felhasználói adatai kerültek nyilvánosságra.

A Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral beszélget Németh Balázs.

Az előadó dalaiban rendszeresen visszatérő téma a drogfogyasztás – emlékeztetett Horváth László.

Forgalmi és közlekedési információk csütörtök reggel.

A pénz Ukrajnába és adósságtörlesztésre menne.

Óriási a korrupciós botrány.

Minden idők legsúlyosabb ukrán korrupciós botránya.

A neveket a magyar opera napja alkalmából megrendezett díjátadó ünnepségen hirdették ki.

A black friday egy olyan időszak, amelyben különböző kereskedők különböző időtartamra és termékkörökre vonatkozó akciókat váltogatnak.

A felek áttekintették a „Digitális Üzbegisztán 2030” nemzeti program keretében megvalósuló partnerségi lehetőségeket is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.