Egy lövés a lélekbe – A nagy generáció
A nagy generáció című film túlmutat önmagán.
A nagy generáció című film túlmutat önmagán.
Rezeda Kázmér legújabb utazása.
D. Nagy Lajos visszatért Angliából, úgy gondolta, hogy menjenek el inkább a kommunisták.
A Kitelepítés alapján Árkosi Árpád rendezett előadást.
Antall József halála után harminc évvel egyértelmű: életműve nem merült feledésbe, a legfontosabb kérdésekben a mai napig azon a nyomvonalon halad az ország, amelyet ő jelölt ki tragikusan rövid miniszterelnöksége idején.
Antall József a XIX. és a XX. század magyar történelem nagy nemzedékeinek utolsó tagjaként élt és vezette az országot.
A dégiek nagy becsben tartják a grófi családot.
Örök nyugalomra helyezték Győri Béla Herczeg Ferenc-díjjal kitüntetett újságíró hamvait.
– Érdekes, hogy ma is provokáció a puszta létem, mert Európának provokátora vagyok – mondja a Kossuth-díjas énekes.
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár nemzetközi tudományos konferenciát rendezett Helmuth Kohl és Közép-Európa címmel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hat gépkocsi ütközött össze.
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
Az albániai Lin falu partjánál eltemetve, az Ohridi-tó mélyén találták meg Európa legősibb tóparti településének maradványait.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.