Illúziók
Rezeda Kázmér a fiait várta vacsorára. Ugyanis az élet örök. S ez mégsem illúzió.
Rezeda Kázmér a fiait várta vacsorára. Ugyanis az élet örök. S ez mégsem illúzió.
Rezeda Kázmér mindig is tudta, hogy muszáj lenniük megmagyarázhatatlan dolgoknak. Mint például az operett.
Nagymamájának ötletei kivétel nélkül arra irányultak, hogy a maradékot ne kelljen kidobni.
Az eretnekek elszántságával és büszkeségével kijelentem: ropiból a nógrádi ropogós a csúcs!
A szálloda aljában működött a Cafe Bartako, amely kedvelt találkozási pontja volt a környéken élő színészeknek, költőknek és muzeológusoknak.
Rezeda Kázmér nem volt nagy barátja a ginnek, ellenben nagy barátja volt bizonyos televíziós sorozatoknak.
Az volt a baj, hogy Ibolya ebédjéhez két liter pálinka kellett volna, hogy elegendő legyen az étvágy.
Nos, fasírt az volt. Mindjárt kezdésnek. Halfasírt krumplisalátával.
Rezeda Kázmér utazásai.
Azt viszont képtelen volt eldönteni, mi lesz majd ővele, ha meghal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.