Történelmi fordulat: nő került az egyház élére
Pénteken jelentették be.
Pénteken jelentették be.

Magyarországon a brüsszeli bürokrácia minden létező eszközt bevet, hogy egy bábkormány legyen.

A jó politikai vezető az, aki létrehozza a megőrzés és a változtatás új egyensúlyát.

A Fehér Házban egyre nagyobb a türelmetlenség az európai vezetőkkel szemben.

Vizsgálat folyt ellene egyik páciense halálának ügyében.

Kreml: Ez példátlan és felháborító!

A jövő vezetőinek a mentorálását, támogatását már a középiskolai tanulmányok végén megkezdi a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.

Artyuh szerint nem ő szervezte a lebombázott katonai rendezvényt.

72 órás túlélőcsomag összeállításával riogatja Brüsszel az európai embereket.

A magyarok azok mellett állnak, akik nem csupán „tettre készek”, hanem tényleg tesznek a háború befejezéséért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.