Pünkösd Erdélyben
Rezeda Kázmér másnap korán reggel indult haza, az anyaországba, egy nyelvet beszélni és nem káromkodni.
Az olvadt friss vaj, fokhagyma s a csili legszívesebben a tengeri herkentyűket fogadja magába, s olyan céda lesz ilyenkor, hogy mindegy neki, mit fogad be: kagylót, tintahalat vagy polipot.
Publicistánk rendhagyó blogbejegyzése.
Nézni a tenger pusztaságot épp olyan, mint a hullámokat.
Az örökkévalóságnak és az aggódásnak is babaszaga van. Nem jut többé idő a halálra. Hiszen élni kell.
Eloltotta Kázmér a tűzhelyet, hagyta kihűlni sonkáját, a rettenetes világ pedig fortyogott tovább a saját levében.
Szegény Oborzil egy téveszme rabja volt, amely szerint ő is tud főzni.
S ha bölény, akkor préri. Ezzel a bizonyossággal gurult be Nagyszalontára, s amikor megérkezett a helyre, ahol beszélnivalója akadt, elsőként a seriff jött vele szembe, mintegy újabb bizonyságul, hol is van valójában.
Egy teljesen egyszerű, hétköznapi húslevessel kezdődött, egy marhahúslevessel, lábszárból
Rezeda egy pillanatra a nagyapja hangját hallotta az ultiparti közben. Aztán kuffervizitelt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.