Fabiny Tamás: Aki betakar egy fázó embert, a Kisjézust takarja be
A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából elmondta, hogy nagy szükség van a lelki ellenálló képességre.
A Közélet Iskolája 4,9 millió forintért vett részt a fővárosi közösségi költségvetés elkészítésében.

Az SZDSZ egykori üdvöskéje már tizenkét éve baloldali zavargóként, sátorozó ellenzékiként közismert.

Egyes demonstrálók egyenesen Szarvas Koppány Bendegúz lemondását követelték.

A Demokratikus Koalíció és a Bajnai-féle DatAdat mellett a baloldali revolvermédia kiadójához is köthető a rejtélyes könyvelő.

Szomorkásra sikerült a baloldal szellemi műhelye, az Eötvös Károly Intézet Legyen köztársaság! elnevezéssel tartott „fesztiválja”.

Az ügyben titkosszolgálati vizsgálat és rendőrségi nyomozás is zajlik.

A fővárosi Fidesz szerint álszentek és képmutatóak Karácsony Gergely baloldali politikustársai.

Meddig még, Pikó úr? – tette fel a kérdést a VIII. kerület baloldali polgármesterének Kocsis Máté.

Több, baloldali vezetésű vidéki városban is nagy számban kezdeményeztek kilakoltatást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.